Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael elítéli Arafat nyilatkozatát

Izrael szombaton visszautasította Jasszer Arafatnak a terrorizmust elítélő nyilatkozatát és kettős játékkal vádolta meg a palesztin elnököt.


Dátum: 2002-04-13 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:01.746896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ariel Saron izraeli kormányfő diplomáciai tanácsadója, Danny Ayalon az AFP hírügynökségnek nyilatkozva - nyilvánvalóan Arafatra célozva - azt hangoztatta, hogy semmilyen értékkel nem bír egy ilyen elítélő nyilatkozat egy olyan ember részéről, aki a leginkább felelős a terrorizmusért.

A tanácsadó kettős játékkal vádolta meg Arafatot, mondván, hogy a palesztin elnök a terrorizmust elítélő nyilatkozatokat adogat ki, ugyanakkor erőszakra hív fel és támogatja a terrorizmust.

"Tetteket várunk, nem pedig szavakat" - tette hozzá a tanácsadó, hangsúlyozva, hogy a hat izraeli életét kioltó pénteki jeruzsálemi öngyilkos merényletet a palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kötődő egyik csoport vállalta magára.

Arafat és a palesztin vezetés szombaton a palesztin televízióban is ismertetett nyilatkozatában elítélt "minden, izraeli vagy palesztin polgári személyek ellen irányuló terrorcselekményt". A pénteki merénylet óta az Egyesült Államok részéről erőteljes nyomás nehezedett a palesztin elnökre: az izraeli látogatáson tartózkodó Colin Powell amerikai külügyminiszter a véres események miatt elhalasztotta Arafattal szombatra tervezett találkozóját és egy elítélő nyilatkozatot várt a palesztin elnöktől.

Az Arafat-nyilatkozat közzététele után palesztin részről közölték, hogy vasárnap reggel sor kerül a találkozóra. Az amerikai külügyminiszter környezete ezt akkor nem erősítette meg, csak annyit ismert el, hogy a nyilatkozatot tanulmányozzák. A CNN amerikai hírtelevízió későbbi jelentése szerint Powell már eldöntötte, hogy találkozni kíván Arafattal, és ezt hamarosan hivatalosan is bejelentik.

Kapcsolódó elemek