Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-MKDSZ javaslat "gyűjtőkémény alapra"

A Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója hétfőn bejelentette, hogy javaslatot nyújt be a 2004. évi fővárosi költségvetéshez egy 250 millió forintos "gyűjtőkémény alap" létrehozásáról, mely számításaik szerint 1250 veszélyes kémény kiváltását tenné lehetővé.


Dátum: 2003-11-17 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:08:33.434185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Szilárd, a képviselőcsoport külső bizottsági tagja sajtótájékoztatóján elmondta: a fővárosban jelenleg mintegy 16 ezer társasházban üzemel egycsatornás, egyesített falú gyűjtő- vagy termofor-kémény, melynek több mint a fele veszélyforrás. "A Fidesz-frakció javaslatának értelmében a fővárosi 250 milliós alapot a kerülettől egy 125 millió forintos összeg egészítené ki, az állam pedig - egy 2003-as kormányrendeletnek megfelelően - járulna hozzá a költségekhez" - közölte a Németh Szilárd. Hozzátette: így 2004-ben - kéményenként négymillió forint költséggel számolva 1250 veszélyes gyűjtőkéményt lehetne biztonságossá tenni, a következő fűtési szezonra tíz százalékkal csökkenne a számuk. A sajtótájékoztatón elhangzott: a szén-monoxid-mérgezéssel fenyegető kémények már épülésükkor, hetvenes-nyolcvanas években alkalmatlanok voltak a gáztüzelésre, és 1986 óta tilos az alkalmazásuk. Németh Szilárd ismertette: az említett 2003-as kormányrendelet lehetővé tenné a veszélyes termofor-kémények kiváltását: eszerint az állam 40, az önkormányzat 30 százalékkal támogatná a költségeket. Ám az október 31-én lejárt határidejű belügyminisztériumi pályázatra mindössze egy társasház jelentkezett, amely tudja állni a költségek önrészét - hangsúlyozta a Fidesz budapesti zöld tagozatának elnöke. Kitért arra is: a legtöbb termofor-kémény Zuglóban található, és a II., a XI., a XII., a XIII. és a XXI. kerületben is ezer fölötti a számuk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek