Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pusztába kiáltott Szaddám Huszein szavak

"Pusztába kiáltott szónak" nevezte Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója hétfőn a bujkáló Szaddám Huszein legutóbbi üzenetét. Bremer az NBC televízióban a volt diktátornak tulajdonított hangfelvételről szólva úgy vélte, hogy Szaddám Huszeint egy bandányi gonosztevőn kívül senki nem támogatja Irakban.


Dátum: 2003-11-17 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:34.084837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A televíziónak Bagdadból nyilatkozva hozzátette, hogy Szaddám Huszeinnek és az őt követő gyilkosok kis csapatának nincs jövőképe Irakról, csak az erőszak és a korrupció múltbeli képét őrzik magukban. "Szaddám Huszein valahol itt bujkál, el kell fognunk, vagy meg kell ölnünk, de bármi történjen is, ennek az embernek nincs jövője - mondta Bremer. Az al-Arabija televízió vasárnap sugározta a szent háborúra buzdító hangfelvételt, amely szerint az iraki megszállás zsákutcába jutott. George Bush amerikai elnök a Reuters jelentése szerint úgy vélte, hogy ez a felvétel is csak a régi propagandát ismételgeti, mint a korábbiak, és leszögezte, hogy az Egyesült Államok addig nem távozik Irakból, amíg el nem végezte feladatát. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség egyelőre vizsgálja a hangfelvételt. A CIA szeptemberben egy korábbi felvételről azt a következtetést vonta le, hogy "valószínűleg" Szaddám Huszein hangja hallható rajta. Bremer hétfői tévéinterjújában kijelentette, hogy Irak nagyon veszélyes hely, de az amerikai katonák folytatják küldetésüket. "Aligha titok, hogy Irakban háború folyik a terrorizmus ellen. Profi terroristák százai lehetnek az országban mostanában és mi a frontvonalon vagyunk" - mondta. John Abizaid tábornok, a térségért felelős amerikai középső parancsnokság vezetője a minap úgy becsülte, hogy mintegy 5 ezren harcolnak Irakban az amerikai katonák ellen - Szaddám Huszein hívei, az általuk lefizetett bűnözők illetve külföldről beszivárgott iszlám terroristák. Bremer az iraki átmenet felgyorsításáról szólva az NBC-nek elmondta, hogy a tervek szerint február végéig amerikai segítséggel kidolgozzák az ország ideiglenes alkotmányát, amely tartalmazni fogja mindazokat a szabadságjogokat, amelyeket Washingtonban benne szeretnének látni. Az iraki tartományok ezt követően megválasztják képviselőiket az ideiglenes törvényhozásba, amelyre az Egyesült Államok 2004 júniusában átruházza az ország irányítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek