Milliós tanácsok László Csabáéknak
Krecz Tibor újságíró, a Friderikusz - A szólás szabadsága című MTV-műsor volt producerének július elején alapított vállalkozása adhat hárommillió forintért kommunikációs tanácsokat a Pénzügyminisztériumnak (PM) - értesült a Magyar Nemzet.
Dátum: 2003-11-18 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:38.272874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Krecz & Nádori Kommunikációs és Üzleti Tanácsadó Kft. a nyáron hárommilliós törzstőkével jött létre. Krecz üzlettársa, Nádori Péter a budapesti, liberális hangvételű Tilos Rádió alapító műsorvezetője, a HVG On-line és az Origo internetes portál volt főszerkesztője.
A kormányzat politikusai a nyáron a PM kommunikációját tették felelőssé a kabinet népszerűségének drasztikus csökkenéséért. Máté Dániel, a tárca főosztályvezetője megerősítette a lap információját. Mint mondta, a cég egy októberi közbeszerzési pályázaton nyerte el a megbízást. Máté nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mit is takar pontosan Kreczék munkája.
- A tárca médiatípusokban való megjelenéséről végzünk elemzőmunkát a minisztériumnak - közölte a Magyar Nemzettel Krecz. Hozzátette: megbízásuk határozott idejű, két hónapra - novemberre és decemberre - szól.
Forrás: Magyar Nemzet