Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két izraeli halt meg Jeruzsálemben

Két izraelit lelőttek kedden reggel a Jeruzsálem és Betlehem közötti úton. Egy elhaladó gépkocsiból nyitottak tüzet palesztinok el-Hader falu térségében a hadsereg egyik ellenőrzőpontja közelében álldogáló két izraelire - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.


Dátum: 2003-11-18 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:40.344948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli hadsereg azonnal kijárási tilalmat rendelt el a faluban, s katonák megkezdték a kutatást a tettesek után. Az előző napon a római látogatáson tartózkodó Ariel Saron izraeli kormányfő olaszországi zsidó vezetők előtt kijelentette, hogy a következő napokban találkozik Ahmed Korei palesztin kormányfővel. Ez lenne az első izraeli-palesztin kormányfői találkozó Korei hivatalba lépése óta. A két kormányfő tárgyalása újraindíthatná az elakadt rendezési folyamatot az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország által közösen kidolgozott útiterv alapján. Kérdés azonban, hogy az újabb merénylet mennyiben fogja akadályozni a tűzszüneti tárgyalásokat - jegyezte meg az amerikai AP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek