Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi felháborodás a független magyar intézmények kormányzati befolyásolása miatt

Tovább nő a nemzetközi felháborodás a független magyar intézmények kormányzati befolyásolása miatt. Daniéle Nouy a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság főtitkára, Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, Eddy Wymeersch, a belga Bank és Pénzügyi Felügyelet vezetője és Frits Bolkenstein, a belső piacokat felügyelő biztos aggodalma után jövő héten az OECD tesz közzé kritikus hangvételű jelentést a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatban - mondta el a Reutersnek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez közel álló egyik forrás.


Dátum: 2003-11-18 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:41.497805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OECD várhatóan arra figyelmezteti Magyarországot, hogy a reformok "határozott aggodalmakat keltenek" a pénzügyi ellenőrzés függetlensége tekintetében. A jelentés várhatóan azt tartalmazza majd: "miközben világos, hogy szükség van a szabályozó hatóságok beszámoltatására és auditálására, a miniszteri ellenőrzés visszaállítása, ahogy azt most tervezik, nem a kívánatos hatást érné el, mivel a felügyelet hatékonysága gyengülését kockáztatná". Az Országgyűlés költségvetési bizottságának kormánytöbbsége szerdán általános vitára alkalmasnak találta a PSZÁF-törvény módosítását. A Reuters azt közölte, hogy a módosítás lényege a PSZÁF-vezetés szerkezetének a reformja, ami minden bizonnyal a szervezet elnökének, Szász Károlynak az elmozdításával is jár. A hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint az OECD arra fog figyelmeztetni: "ha ezeket a javaslatokat elfogadják, Magyarország hozzáállása a pénzügyi felügyelethez lényegesen eltérne a nemzetközi gyakorlattól". A magyar parlamentben kedden kezdődik a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatos vita.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek