Válságban a baromfiágazat: fizetéselmaradás és tüntetés
A baromfiágazat válságos állapotban van, ugyanakkor a Hajdú-Bét csoport egésze folyamatosan működik, alkalmazkodva a jelenlegi piaci és gazdasági helyzethez - közölte a társaság közleményben kedden.
Dátum: 2003-11-18 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:44.646968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn a mártonfalvi libatartók tüntettek a Hajdú-Bét Rt. debreceni központja előtt, mert a társaság hónapok óta nem fizeti ki a már átadott libák árát. Termelői becslések szerint a Hajdú-Bét Rt. 5,5 milliárd forinttal tartozik a termelőknek és a takarmányszállítóknak.
A társaság közölte: az rt. és termelői az év elejétől mintegy 16 millió szárnyast neveltek fel. E mennyiség 80 százalékának ellenértékét a Hajdú-Bét Rt. már kifizette a beszállítóinak. A vállalat vezetése reorganizációs programot fogadott el, aminek végrehajtása folyamatban van. A program keretében az rt. csökkentette termelését, hogy a veszteségeket mérsékelje és biztosítsa a megmaradó állatállomány felnevelését és feldolgozását.
A vállalat minden lehetséges megoldást számba vesz annak érdekében, hogy biztosítsa a termelők és családjaik megélhetését, rendezze megmaradt kintlévőségeit a megállapodások szerint.
Arra számítanak, hogy novemberben és decemberben fellendül a bel- és külföldi baromfipiac, ami javít az iparág pénzügyi helyzetén.
MTI - fidesz.hu