Végh László: Tessék hozni az aszfaltot!
A javaslat arra jó, hogy a kormánynak "a semmittevés közepette" legyen bizonyítéka arra, hogy foglalkozik az autópálya-építéssel - mondta Végh László fideszes országgyűlési képviselő a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor.
Dátum: 2003-11-18 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:47.447726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Békés megye kimaradt a javaslatból. Nem normális dolog, hogy 1089 milliárd forintból nem kap a megye egy fillért sem - mondta a képviselő.
Arra a szocialista felvetésre, hogy nem készült el a 44-es út építésének előkészítése, közölte: a Békéscsabát elkerülő út második ütemének van építési engedélye.
"Tessék hozni az aszfaltot!" - szólított fel a fideszes képviselő.
Politikailag behajthatatlan a javaslat, a beruházások befejezését a választások utánra időzítették - hangsúlyozta Végh László.
2002 óta folyamatosan tárgyal a kormány az M5-ös ügyében, a miniszterelnök pedig háromhavonta felhatalmazást ad ezekre a tárgyalásokra - összegezte a képviselő, hogy szerinte mi történt a Medgyessy-kormány idején a koncessziós sztrádával kapcsolatban.
Tóth István (Fidesz) elmondta: "teljesíthetetlen" kilométerszámot tüntettek fel a javaslatban, hiszen olyan szakaszt is bevettek az előterjesztésbe, amely már létezik.
"Ilyen balga törvénytervezet nélkül is működött a Széchenyi-terv" - tette hozzá.
A beterjesztett javaslat "puha próbája" annak, hogy miként lehet a környezetvédelmet arcul csapni, hiszen bizonyos utak fejlesztésekor nem kell előzetes hatástanulmányt készíteni. Az útépítést a környezetvédelem háttérbe szorításával akarják felgyorsítani - mondta Tóth István.
Erre azért van szükség, mert bizonyos beruházások határidőre történő befejezéséhez nem lesz elég idő, csak akkor, ha a hatásvizsgálatoktól, hatósági engedélyezéstől eltérnek.
Kis Zoltán környezetvédelmi politikai államtitkár közölte, hogy az előterjesztés éppen azokat a garanciákat erősíti, amelyek eddig nem voltak pontosan és világosan rögzítve.
"Az ügy ura végig, az egész eljárásban a környezetvédelmi hatóság" - tette hozzá.
Forrás: MTI
fidesz.hu