Össze kell vetni az elmúlt négy évet a 1994 és 1998 közötti időszakkal
Mintegy negyedórás késéssel érkezett Orbán Viktor vasárnap Békéscsabára, mert - mint Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta - Tótkomlóson több száz fős tömeg állította meg a miniszterelnököt szállító autót, és a kormányfő rögtönzött beszédet tartott az egybegyűlteknek.
Dátum: 2002-04-15 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:03.553057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Békéscsabán mintegy háromezren várták Orbán Viktort, aki a Fiume szálló előtt tartott beszédében a második választási fordulón való részvételre és a polgári oldal támogatására kérte a jelenlévőket. A miniszterelnök szólt az elmúlt négy éves kormányzati időszak eredményeiről, és arra kérte a hallgatóságot, vessék össze azokat az 1994 és 1998 közötti időszakban tapasztaltakkal. Orbán Viktor arra szólította a békéscsabaiakat, mondják el földből élő, gazdálkodó rokonaik, ismerőseiknek: ne keseredjenek el az első forduló választási eredményei miatt, menjenek el a második fordulóban is szavazni, és voksoljanak a polgári Magyarországra.
A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy a választás második fordulójára vigyen magával még egy embert és szavazzon a polgári erők jelöltjeire.
Orbán Viktor beszéde után találkozott Végh László országgyűlési képviselőjelölttel és a polgári szövetségbe tömörült pártok helyi képviselőivel.