Újabb vita a Forbes-hirdetések miatt
Részletes szóbeli tájékoztatást kér a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága a BKV vezérigazgatójától az amerikai Forbes magazinban októberben megjelent interjújáról - erről kedd délutáni ülésén az ellenzéki képviselők kezdeményezésére döntött a testület.
Dátum: 2003-11-18 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:49.301472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság korábbi határozatának megfelelően a vízmű, a csatornázási mű és a BKV vezérigazgatója írásban adott tájékoztatást arról, hogy miért jelentettek meg hirdetéseket, illetve interjút egy amerikai lapban. A pénzügyi bizottság által a múlt héten megtárgyalt tájékoztató szerint a vízmű és a csatornázási mű egyaránt 4,2 millió forintot, a BKV 3,5 millió forintot fizetett. A külföldi megjelenést a cégek fejlesztési szándékukkal indokolták, amihez szívesen vennének akár tengeren túli finanszírozókat, befektetőket is.
A fideszes képviselők szorgalmazására a tulajdonosi bizottság határozatot hozott arról, hogy a BKV magyar lapokban is tegye közzé a következő három évben tervezett 450 milliárd forint körüli fejlesztési elképzeléseit, hogy azokba magyar vállalkozók, beszállítók is időben bekapcsolódhassanak.
Zsinka László (MIÉP) ezzel összefüggésben érdekesnek tartotta, hogy a vezérigazgató interjújából tudták meg a képviselők azt, hogy a 4-es metró építését már 300 milliárd forintra becsüli a cégvezetés.
Kupper András és Wintermantel Zsolt (Fidesz) ellentmondást érzékeltek a vízmű és a BKV tájékoztatása között. A vízmű szerint a cég külföldi tulajdonosai amerikai megjelenést, bemutatkozást szorgalmaztak, miközben a BKV azért tartotta jónak, hogy a Forbes európai számában jelent meg az interjú, mivel európai befektetőket remélnek fejlesztéseikhez.
A fideszesek felvetésére a BKV vezérigazgatónak arról is tájékoztatást kell adnia, hogy milyen lépéseket tettek amiatt, hogy a több oldalas interjúból végül is csak három mondat jelent meg.
A Gábor József (MSZP) álláspontját osztó koalíciós képviselők szerint a részben privatizált vízmű és csatornázási mű hirdetése üzletpolitikailag elfogadható, már csak azért is, mivel a külföldi tulajdonosok osztalékából, menedzserdíjából fizették. A BKV esetében egyetértettek azzal, hogy nem szerencsés, ha a képviselők egy külföldi lapból értesülnek különböző tervekről.
A BKV vezérigazgatójának jövő heti bizottsági meghallgatásáról nyolc igen és négy eltérő szavazattal döntöttek. A vízmű vezérigazgató szóbeli meghallgatása viszont elmarad, mivel egyaránt 6-6 szavazatot adtak le e javaslat támogatói és ellenzői.
MTI - fidesz.hu