Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggályos adatkezelés a Malévnél

Az EU tagállamainak ombudsmanjai és Péterfalvi Attila magyar adatvédelmi biztos is vizsgálja azt a gyakorlatot, mely szerint az Egyesült Államokba induló repülők utasainak személyi adatait megküldik a légitársaságok a célország hatóságainak.


Dátum: 2003-11-18 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:49.651045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péterfalvi Attila kedden elmondta, hogy az év eleje óta vizsgálódik az ügyben magánszemélyektől érkezett panasz alapján, és várhatóan egy-két héten belül lezárja az ügyet.

Ismertette, hogy az uniós államok adatvédelmi biztosainak találkozóján, Brüsszelben is napirendre került a téma. Sydneyben az adatvédelmi biztosok nemzetközi konferenciáján szeptemberben pedig egy konkrét esetekre vonatkozó utalásokat nélkülöző állásfoglalást fogadtak el, amelyben felhívják a kormányokat a személyes adatok védelmének fontosságára, s az azt biztosító nemzetközi egyezmények megkötésére.

Az Origo híre szerint az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadás után alakult ki az az előbb megállapodáson, majd törvényen alapuló gyakorlat, hogy az Egyesült Államokba induló járatok utasairól, személyzetéről kötelező megadni az úti okmányokban szereplő adatokat, ellenkező esetben nem közlekedhetnek az ország légterében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek