Az Egyesült Államok új nagykövetének felhívása Pakisztánhoz
Az Egyesült Államok új afganisztáni nagykövete felszólította kedden Pakisztánt, hogy nyújtson az eddiginél nagyobb segítséget Kabulnak a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni harcban a két ország közötti határzónában.
Dátum: 2003-11-19 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:54.858439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szeretnénk, ha Pakisztán többet tenne" - jelentette ki Zalmay Khalilzad nagykövet, aki maga is afgán származású. Emlékeztetett arra, hogy a terroristatevékenység felélénkült az elmúlt hetekben, és nemcsak a két éve megbuktatott tálibok erősödtek, hanem az al-Kaida is.
Abdullah Abdullah afgán külügyminiszter a közelmúltban többször is szóvá tette, hogy a tálibok, akiket az Egyesült Államok és a fegyveres afgán ellenzék 2001-ben elűzött Kabulból, kezdenek visszaszivárogni Afganisztánba pakisztáni területről. Az amerikai külügyminisztérium viszont elégedetten nyilatkozott nemrégiben az Iszlámábád által foganatosított terroristaellenes erőfeszítésekről.
Richard Boucher külügyi szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor: tovább kell erősíteni az együttműködést Washington és Iszlámábád között, hogy a tálibok ne találjanak menedéket Pakisztánban.
MTI - fidesz.hu