Alkalmazni fogja Magyarországgal szemben az EU a védzáradékot?
Hétfőn Günter Verheugen az EU-tagállamok és a csatlakozó országok külügyminisztereinek tanácsülésén mutatott rá arra, hogy amennyiben a leendő tagok nem fejezik be a következő hat hónapban a felkészülést, életbe lép az uniós védzáradék. Ez Magyarországon a mezőgazdaságból élőket érinti leginkább. Kedden Juhász Endre, az integrációért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta, az uniós szerződés védzáradéka fenyegetést jelent Magyarország számára.
Dátum: 2003-11-19 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:55.813424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU-hoz jövőre csatlakozó tíz ország számára a taggá válásig hátralévő hat hónap elég kell legyen a felkészülés befejezéséhez; ha mégsem így lenne, az unió alkalmazni fogja a védzáradékok eszközét - figyelmeztetett hétfőn az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja. Günter Verheugen az EU-tagállamok és a csatlakozó országok külügyminisztereinek tanácsülésén számolt be a bizottság november elején közzétett megfigyelési jelentéseiről.
Juhász Endre a Parlament külügyi bizottságában tegnap elmondta: az EU országjelentésében figyelmeztetésben részesített állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai rendszerrel kapcsolatban az uniós szerződés védzáradéka továbbra is fenyegetést jelent Magyarország számára.
Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnöknek az országjelentés köztisztviselőkkel foglalkozó részére utaló kérdésére a miniszter azt válaszolta, hogy az Európai Bizottság azt kifogásolta, hogy a kinevezések és előreléptetések nem nyugszanak kellően objektív alapon.
MTI - fidesz.hu