Elkótyavetyélik a Nemzeti Tankönyvkiadót?
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza döntését. A magyar közoktatásnak, diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak jó minőségű, megfizethető árú tankönyvekre van szükségük, s erre az állami kézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadó jelenti az egyik fontos garanciát - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-11-19 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:09:58.520490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napokban a Medgyessy-kormány több tagja, valamint kormánypárti képviselők - megdöbbentő, és a magyarországi demokrácia történetében példátlan módon - kétségbe vonták az ellenzék azon jogát és kötelességét, hogy a beterjesztett törvényjavaslatokhoz módosító javaslatokat nyújtsanak be - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
A politikus elmondta: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által benyújtott módosító javaslatok összhangban vannak az Állami Számvevőszéknek a 2004. évi költségvetés kapcsán megfogalmazott kritikájával, valamint Medgyessy Péter miniszterelnök korábbi vállalásaival, melyek teljesítésére szavát adta.
- Nem feltételezzük - bár az elmúlt másfél esztendő történései alapján erre jó okunk lehetne -, hogy a Medgyessy-kormány és a kormánypártok összehangolt, a független állami intézmények ellen indított támadássorozatát az ÁSZ-ra és Medgyessy Péterre is kiterjeszti. Ez esetben azonban csak arra gondolhatunk, hogy a kormánypárti képviselők és az érintett minisztériumok úgy fogalmaztak meg véleményt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség módosító javaslatairól, hogy azokat érdemben át sem tekintették - mondta Pokorni Zoltán.
Indokolt és szakmailag megalapozott fideszes módosító indítványok
Indokoltak és szakmailag megalapozottak a Fidesz által a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok, mondta Pokorni Zoltán, majd az ismert tényekre hívta fel a figyelmet:
A közoktatási intézmények normatív támogatása a beterjesztett költségvetési javaslat szerint 2004-ben nem emelkedik. Az Állami Számvevőszék véleménye szerint az "Az önkormányzati feladatok és a rendelkezésre álló források közötti - évek óta fennálló - feszültségek oldása nem történik meg a költségvetésben." "Az önkormányzatok jelentős részénél várhatóan folytatódik a vagyon felélése és az eladósodás."
A szocialisták által beterjesztett módosító javaslat alig 8 milliárd forinttal, azaz mintegy másfél százalékkal emeli a közoktatási feladatokra szánt összeget, miközben egybehangzó vélemények szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik e terület biztonságos működéséhez, azaz mintegy 20 %-os normatíva emelés lenne indokolt.
A költségvetés nem tartalmaz sem fedezetet sem törvényi garanciát a közoktatás területén dolgozók keresetének emelésére, s ennek biztosításától a kormány az érdekegyeztető tárgyalásokon is elzárkózott.
Minderre az ÁSZ is felhívja a figyelmet, amikor jelentésében úgy fogalmaz: "A közalkalmazottak béremelésére többletforrást a javaslat nem tartalmaz."
A szocialisták által javasolt, éves szinten 0,3 %-os keresetemelkedést eredményező javaslat cinikus, a sokat hangoztatott 6 %-os béremelés pedig azért elfogadhatatlan, mert erre csak jelentős, akár 8000 főt is érintő létszámleépítés esetén van mód.
A kormány a felsőoktatási intézmények támogatását az idei évben 3,5 milliárd forinttal csökkentette. Ennek eredményeként egyes kollégiumokban már döntöttek arról, hogy éjszakára lekapcsolják a fűtést. A 2004. évi költségvetés a 2003. évi tervezetett összeghez képest 2,5 milliárd forint csökkenést mutat, ami - tekintettel a drasztikusan növekvő fenntartási költségekre - drámai helyzetet eredményezhet a főiskolákon és az egyetemeken. Az Oktatási Minisztérium költségvetéséről az ÁSZ megállapította: "A 2004. évi költségvetési javaslat előirányzatai várhatóan nem elegendőek a jogszabályi előírásokból adódó kötelező feladatok ellátásához."
Nincs pénz a megkezdett beruházások folytatására, egyetlen fillér sem áll rendelkezésre a megígért 10 000 új kollégiumi férőhely létrehozására. Ezt a véleményünket az ÁSZ is osztja, jelentésében a következők olvashatók: "A beruházások lassítása és halasztása lesz a jellemző 2004-ben." "... az ésszerű takarékossági követelmények helyett kényszerű takarékosság valósul meg"
A közoktatáshoz hasonlóan a felsőoktatás területén sem biztosított a béremelés fedezete és jogi garanciája, mely tényt az ÁSZ úgy kommentálta, hogy "...az illetményemeléshez a fejezet támogatást nem kap, azt vagy létszámcsökkentéssel, vagy a személyi juttatáson belüli átcsoportosítással, illetve a tervezetten felüli tartós bevételi forrás előteremtésével tudja megoldani."
Fidesz-javaslatok a tarthatatlan helyzet változtatására
A Fidesz javasolja, hogy mintegy 100,2 milliárd forinttal növekedjen a közoktatás normatív támogatása, amely így biztosítja az intézmények biztonságos működését, a korábbi béremelés és a pedagógus életpályamodell újabb elemeinek fedezetét.
Az esélyteremtés intézményeinek - a kollégiumoknak, kistelepülési intézményeknek, valamint a fogyatékosokat nevelő intézmények - kiemelt támogatását, ezért többek között 11 milliárd forinttal javasolják növelni a kistelepülési óvodák és iskolák támogatását, és közel 5 milliárd forinttal többet biztosítanánk a kollégiumok számára.
A politikus elmondta: javaslataik célja, hogy a felsőoktatás támogatása legalább reálértékét megőrizze.
- Ennek érdekében javasoljuk, hogy a felsőoktatási intézmények támogatása 18,2 milliárd forinttal, azaz mintegy 12 %-kal emelkedjék. Ez biztosítaná a felsőoktatásban dolgozók béremelésének fedezetét, valamint az áremelkedések következtében megemelkedő fenntartási költségek fedezetét.
Javaslataik elfogadása esetén biztosított lenne a megkezdett felsőoktatási beruházások folytatásához szükséges forrás, s megkezdődhetne a 10 000 új kollégiumi férőhely létrehozása - tette hozzá.
Privatizáció a költségvetés árnyékában
Az Oktatási Minisztériumban "egy kétszázötven fős, gigantikus árnyékminisztérium előkészítése folyik". A tárca egy kht.-t készít elő, amelybe a minisztérium és háttérintézményei által ellátott feladatokat delegálnának - mondta Pokorni Zoltán.
Alternatív minisztérium jönne így létre, amely biztosítaná a pártkáderek túlélését, hatalmát a jelenlegi vezetés bukása után is - tette hozzá.
Pokorni Zoltán rámutatott: a "manőver" az MSZP kizárásával folyik a szabad demokrata irányítású Oktatási Minisztériumban.
A politikus a az 1998-as kormányváltás előtt történteket ismertette:
- Akkor Pilisborosjenőn hoztak létre egy kht-t ahová a választási vereséget követően kimenekítették saját embereiket, köztük pl. Sári Lajost, aki később helyettes államtitkárként tért vissza a minisztériumba, majd korrupciógyanús ügyek kipattanása után kénytelen volt lemondani posztjáról - mondta.
Elkótyavetyélik a Nemzeti Tankönyvkiadót?
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbentőnek tartja, hogy a kormány minden szakmai és gazdasági érvet figyelmen kívül hagyva a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja mellett döntött - jelentette ki a politikus.
Két-három év múlva emelkedni fog a tankönyvek ára, ha egy nagy multinacionális cég vásárolja meg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.-t - mondta Pokorni Zoltán.
A privatizációt követően először lemennek majd az árak, hogy a konkurens kiadók lehetetlen helyzetbe kerüljenek. A piac szétzúzása és megszerzése után, két-három év múlva a monopolhelyzetbe kerülő cég jelentősen tudja majd emelni árait - közölte a Fidesz alelnöke.
A kormány döntését érdemi szakmai és gazdasági érv nem támasztja alá. A privatizáció oka lehet az az elhibázott gazdaságpolitika, amelynek következményeként a bevételek mindenáron való növelése érdekében a kormány még értéken alul is elkótyavetyélné a nemzeti vagyont. De az okok között lehet az is - amiről a tankönyves szakmában sokan beszélnek -, hogy a privatizációs döntés, az árleszállításos kiárusítás mögött sajátos gazdasági megfontolások, érdekcsoportok állnak - mutatott rá a politikus.
- A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza döntését. A magyar közoktatásnak, diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak jó minőségű, megfizethető árú tankönyvekre van szükségük, s erre az állami kézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadó jelenti az egyik fontos garanciát - jelentette ki Pokorni Zoltán.
Kérdésre válaszolva Pokorni Zoltán elmondta: a kiadó privatizációja iránt holland és német cégek érdeklődnek, köztük a Jacobsen és a Cornelsen. A szerzői jogról szóló törvény módosítása nyomán emelkedni fog az irodalmi tankönyvek, szöveggyűjtemények ára, hiszen gyakorlatilag minden 20. századi szerző művéért jogdíjat kell majd fizetni.
A politikus elmondta: a kormány nem rendelkezett arról, hogy az irodalmi művek esetében, hasonlóan a zeneművekhez, létrejöjjön egy közös jogkezelő szervezet.
Emiatt a szerzői jogokkal rendelkezők külön-külön állapodnak majd meg a kiadókkal, és előfordulhat az is, hogy a kiadók nem tudnak majd teljes 20. századi szöveggyűjteményt összeállítani - tette hozzá a Fidesz alelnöke.
fidesz.hu