Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogyi fiatalok néptáncversenye

Rockenbauer Zoltán szerint nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést népszokásainkkal, hagyományainkkal, a kulturális miniszter ezért is örül annak, hogy már óvodás korú gyermekek is aktív résztvevői a néptánc-együtteseknek.


Dátum: 2002-04-15 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:04.470454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca vezetője erről vasárnap Balatonföldváron beszélt, ahol megnyitotta a Somogy megyei gyermek- és ifjúsági néptánc-együttesek területi versenyét. Kifejtette: az általa vezetett Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma már nevében is utal arra, hogy milyen fontos nemzeti örökségünk megőrzése, gyarapítása, továbbadása apáról fiúra.

Hozzátette: ahogy családon belül öröklődnek a szokások és hagyományok, ugyanúgy fontos a nemzeti értékek átörökítése nemzedékről nemzedékre.

Rockenbauer Zoltán emlékeztetett arra, hogy ennek az örökségnek része a kultúra, s hogy a millenniumi ünnepségsorozat alatt személyes élményeinek sora azt bizonyította, a települések, még a legkisebbek is őrzik az elmúlt ezer év hagyományait, kulturális értékeit.

A miniszter meglátása szerint alaptalan az az aggodalom, hogy a millennium évét követően elmaradnak a kulturális hagyományokat bemutató események. - Jó példa erre e mostani néptáncbemutató is - hangoztatta Rockenbauer Zoltán.

Kapcsolódó elemek