Másképp formálnánk Szegedet
A Fidesz szegedi önkormányzati frakciója tegnap sajtótájékoztatón élesen bírálta a város vezetésének turisztikai intézkedéseit. Hűvös László és Kohári Nándor képviselők arra emlékeztettek, hogy az előző önkormányzat milyen jelentős lépéseket tett a város arculatának formálására.
Dátum: 2003-11-19 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:00.292768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hűvös László példaként hozta fel a szegedi folyamat biztonságpolitikai diplomáciai eseménysorozatát, konferenciákat, az Európa Tanácstól elnyert kitüntetéseket, a Belváros átépítését, az Európa-fesztivál, a karácsonyi ünnepi hetek megindítását. Kiemelte a gyógy- és a konferenciaturizmus fejlesztésére készült terveket, a sikeres pályázatokat és az ennek nyomán megindult beruházásokat: a gőzfürdő korszerűsítését és az Ady téri konferencia-központ és könyvtár felépítését.
Kohári Nándor rámutatott: összeomlott az előző önkormányzat által elkezdett városmarketing. Például kevés és kevésbé tartalmas népszerűsítő füzetet készíttetett a szocialista önkormányzat. Ezekkel nem lehet hatékonyan bemutatni a várost a nemzetközi kiállításokon. A fideszes politikus elmondta: tavaly kilenc szegedi rendezvény jelent meg az országos programajánlóban, idén ez elmaradt. A szabadtérinek máig nincs határozott profilja, miközben az arculatépítés sikerét a miskolci operafesztivál jól bizonyítja. Csak turisztikai programcsomagok kidolgozásával és jó reklámmal lehet a turizmusban elért eredményeket állandósítani - mondta a képviselő.
Délmagyarország - fidesz.hu