Mubarak rosszul lett a parlamentben
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök rosszul lett szerdai parlamenti beszéde közben, emiatt váratlanul félbeszakították a beszéd egyenes adásban történő televíziós közvetítését. Az elnök éppen az új parlamenti ülésszakot nyitotta meg a beszéddel, amikor a közvetítés félbeszakadt.
Dátum: 2003-11-19 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:01.492143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amikor folytatódott, a képviselők kavargó tömegét mutatták az ülésterem előcsarnokában, Mubarak pedig már nem volt a pódiumon. A közvetítés vezetője azt mondta: az elnök rosszul lett. A Kairó belvárosában található parlamenti épület körül a forgalom megállt, és egy helikopter közeledett az épület felé. Az ülésszakot eredetileg szombaton nyitották volna meg, de az államfő meghűlésére hivatkozva szerdára halasztották.
MTI - fidesz.hu