A kormány megtéríti a fagykárokat
Szocialista aktivisták segítségével gyűjthették össze kopogtatócéduláikat a Torgyán József vezette kisgazda képviselő-jelöltek, hiszen a választások első fordulójában két választókerület kivételével még a jelöléshez szükséges 750 szavazatot sem kapták meg - vélekedett hétfői gyulai sajtótájékoztatóján Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
Dátum: 2002-04-15 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:04.778508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Boros Imre szerint "Torgyán József elárulta a kisgazda ügyet és a polgári oldalt, hiszen a párt Torgyán József kormányból távozása után az MSZP szatelitpártjává minősült át".
- Mi azonban meg fogjuk menteni a pártot, hiszen a Kisgazda Polgári Egyesület jelöltjei be fognak kerülni a parlamentbe, s amikor Torgyán eltakarodik, akkor visszaállítjuk a kisgazdapártot - szögezte le.
A miniszter a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről elmondta: az országosan jelentős fagykárok felmérése már elkezdődött, hogy megtérítsék a károkat, illetve a gazdák költségeit. - A kártérítés összege - hasonlóan a földalapú támogatásokhoz - valószínűleg a kárt szenvedett gyümölcsös területének nagyságához, illetve a gyümölcsfák számához fog igazodni - mondta Boros Imre.
A miniszter kitért arra, hogy milyen intézkedések várhatóak, ha Medgyessy Péter alakíthat kormányt. Szerinte a koalíciós kormányban a két párt egymásra mutogatva fogja felszámolni a kisgazdaságok támogatásának infrastruktúráját, így például - költségtakarékosságra hivatkozva - a falugazdász hálózatot, hiszen mint mondta, a korábban hasonló tevékenységet folytató gazdajegyzőket is "szélnek eresztették" a Horn-kormány alatt. - Hasonló sors vár a megyei földművelésügyi hivatalokra is, hiszen ha nem kell összefogniuk a falugazdászokat, s nem kell foglalkozniuk a családi gazdaságokkal, csak a néhány nagy társas agrárvállalkozással, akkor máris csökken a munkájuk, ezért - szintén költségtakarékosságból regionális hivatalokká alakítják át ezeket a megyei szervezeteket - tette hozzá.
Boros Imre a média tevékenységét bírálva elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth téri beszédét a sajtó nagy része nem pontosan idézte, megpróbálta félrevezetni a választópolgárokat. - Ezért nem kell csodálkozniuk az elektronikus és nyomtatott sajtó érintett képviselőinek, hogy nézőik és olvasóik el fognak fordulni tőlük - jelentette ki.