Tovább gyűrűzik a fővárosi cégek Forbes-botránya
A BKV Rt. felszóllította az amerikai Forbes magazint, hogy térítse vissza a lapban elhelyezett hirdetésért kifizetett pénzt, miután Aba Botond vezérigazgatóval tervezett négy oldalas interjú helyett csupán négy sor jelent meg az újságban. A BKV az amerikai újságíró kamarához fordult továbbá, amelynek álláspontjától teszi függővé, hogy perelje-e a lapot - tudta meg az Index. A Fővárosi Vízművek és Csatornázási Művek nem reagált a hírportál megkeresésére.
Dátum: 2003-11-19 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:03.315153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aba Botond, az amerikai Forbes magazinban egy hónapja három másik fővárosi céggel együtt hirdetést feladó BKV Rt. vezérigazgatója az Index kérdésére elmondta, hogy az amerikai újságíró-kamarához fordultak, mert az amerikai, jellemzően nagybefektetők által olvasott lap a beígért és kifizetett négy oldalas interjú helyett csupán négy mondatot jelentetett meg a vele készült interjúból. Mindezért a BKV 3,5 millió forintot fizetett a lapnak. A BKV egyébként a hirdetésről korábban azt közölte, hogy az amerikai lapban való megjelenés célja elsősorban "a külföldi vállalatok felé történő bemutatkozás, ismertség szerzése", azaz befektetők, beszállítók tájékoztatása a társaság helyzetéről, céljairól.
Az Abával készült interjú részletének megjelenését követően a BKV felszólította a Forbest, hogy fizesse vissza a pénzt. A szerkesztőség ezután az interneten megjelentette az interjú teljes szövegét, ami viszont Aba szerint "nem egyenértékű" azzal, mintha a lapban jelenik meg a fizetett interjú.
A vezérigazgató abban ugyan nem reménykedik, hogy az összes pénzt visszakapják, ám szerinte a Forbesnak arányosan valamennyit vissza kell térítenie a hirdetés díjából. Aba elmondta, annak reményében fordultak az újságíró kamarához, hogy annak állásfoglalása alapján el tudják majd dönteni, pereljenek-e. Addig ugyanis nem szeretnék jelentősebb ügyvédi költségbe verni magukat, amíg nem látják, milyen esélyeik vannak.
A BKV vezérigazgatója az Indexnek elmondta még, egy közelebbről meg nem nevezett "ismert közéleti személyiség" is felajánlotta, hogy mivel ismeri a Forbes tulajdonosait, megpróbál nyomást gyakorolni a lapra.
Az Index megkereste a lapban szintén hirdető Fővárosi Vízműveket és a Csatornázási Műveket, de ott egyelőre nem reagáltak megkeresésünkre.
Bohus Péter, Index - fidesz.hu