Egyeztetések előkészítés nélkül
Elfogadhatatlan, hogy miközben a kormánypártok folyamatosan és alaptalanul obstrukcióval vádolják az ellenzéket, aközben mindent megtesznek azért, hogy a szükséges egyeztetések kudarcot valljanak. Az elmúlt több mint egy év során gyakorlattá vált, hogy a Medgyessy-kormány által kezdeményezett négypárti egyeztetésekre szóló meghívók, valamint a tárgyalások alapjául, szolgáló előkészítő anyagok mindig az utolsó pillanatban érkeznek meg - írja közleményében a Fidesz frakcióelnöksége.
Dátum: 2003-11-19 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:04.642448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elfogadhatatlan, hogy miközben a kormánypártok folyamatosan és alaptalanul obstrukcióval vádolják az ellenzéket, aközben mindent megtesznek azért, hogy a szükséges egyeztetések kudarcot valljanak. Az elmúlt több mint egy év során gyakorlattá vált, hogy a Medgyessy-kormány által kezdeményezett négypárti egyeztetésekre szóló meghívók, valamint a tárgyalások alapjául, szolgáló előkészítő anyagok mindig az utolsó pillanatban érkeznek meg. Ezeket az eseteket szeptemberben már jeleztük Kiss Péter kancelláriaminiszternek. Sajnálatos, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem kíván az említett gyakorlaton változtatni. Az olyan stratégiai jelentőségű törvény, mint a termőföldtörvény, különösen megkívánja, hogy megfelelő, alapos előkészítést követően kerüljön az Országgyűlés elé. Méltatlan, ahogy Németh Imre miniszter, illetve politikai államtitkára a négypárti egyeztetést kezeli, ezért a Fidesz frakció, a mai ülésen nem kívánta képviseltetni magát, amit tegnap levélben hozott Szanyi Tibor tudomására. Természetesen, amennyiben az FVM vezetése kellő komolysággal és az egyeztetés valódi szándékával újra összehívja az ülést, úgy a Fidesz készrészt venni azon.
Budapest, 2003. november 19.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Frakcióelnökség
fidesz.hu