Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush: néha erőszak kell az erőszakos diktátorok ellen

A brit uralkodó és az amerikai elnök egybehangzóan úgy vélekedett szerdán, hogy a kivételes kapcsolatokat ápoló Nagy-Britannia és az Egyesült Államok áll a nemzetközi terrorizmus és a diktatúra elleni globális harc élén.


Dátum: 2003-11-20 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:06.882171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


II. Erzsébet királynő, aki szerda este fényes bankettet adott az ő vendégeként Londonban tartózkodó George Bush és felesége tiszteletére, az uralkodói beszédek esetében szokatlanul nyílt politikai megfogalmazásokkal idézte fel, hogy a két ország a huszadik század együtt megvívott háborúi, a berlini fal leomlásával és a Szovjetunió felbomlásával végződött hidegháború után most ismét vállvetve harcol, ezúttal Afganisztánban és Irakban.

- A két ország katonái vezetik a harcot a szabadság és a demokrácia helyreállítására - jelentette ki a Buckingham-palotában rendezett díszvacsora előtt az uralkodó. A királynő szerint az Egyesült Királyságban mindenki elismeréssel adózott azoknak a vezetői képességeknek, amelyeket George Bush mutatott fel a 2001. szeptember 11-ei merényletek után. II. Erzsébet szerint az Atlanti-óceán két partja Amerika és Nagy-Britannia szempontjából még soha nem volt olyan közel egymáshoz, mint most. Bush válaszbeszédében azt mondta: a két ország közös elkötelezettsége a szabadság mellett olyan transzatlanti szövetséget eredményezett, amely legyőzte a zsarnokságot Európában, és megmentette a világ szabadságát. - A szabadság története a Magna Charta és a Függetlenségi Nyilatkozat története - mondta az amerikai elnök, utalva a két ország történelmi alapdokumentumaira. Bush is azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a szabadság és a demokrácia megteremtésének küldetését teljesíti Afganisztánban és Irakban. - Amerika és Nagy-Britannia ismét együtt kel közös értékei védelmére, amerikai és brit katonák megint együtt hoznak áldozatot valamely nemes ügyért, a két ország újból együtt lép fel a világ békéjének megmentéséért - fogalmazott az elnök. Bush már szerda délután, látogatásának fő politikai beszédében kijelentette: a nemzetközi biztonság egyik alappillére a szabad nemzetek hajlandósága arra, hogy e biztonság megvédésére szükség esetén "kimért erőszakot" alkalmazzanak. Hozzátette: a szabadság és a biztonság változatlanul védelmezőkre szorul, és az erőszakos diktátorokkal szemben néha erőszakkal kell fellépni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek