Hillary Clinton könyve Magyarországon
A Geopen Könyvkiadó Kft. nyerte el Hillary Rodham Clinton Élő történelem című könyve magyarországi kiadásának jogát: a kötet november 28-án jelenik meg - tájékoztatott a könyves műhely ügyvezető igazgatója szerdán.
Dátum: 2003-11-20 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:07.914946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar megjelentetés jogáért tíz kiadó versengett, s a kiválasztásban személyesen részt vett Hillary Clinton is - tudatta Babucs Éva. Tájékoztatása szerint a kiválasztásnál a felajánlott jogdíj összege mellett a bírálati szempontok között figyelembe vették a kiadók korábbi kínálati palettáját is. A jelenlegi New York-i szenátor életrajzi kötete a júniusi amerikai megjelenés óta a világ harminchárom országában több mint nyolcmillió példányban kelt el. A könyv a Fehér Házban Bill Clinton elnök mellett töltött nyolc esztendő leírása. Amerikai és világtörténelmi összefoglaló is arról az időszakról, korántsem nélkülözve az ex First Lady szubjektív benyomásait - tartalmazza a kiadói ajánlás. Az Élő történelem Kiss Marianne fordításában jelenik meg magyar nyelven.
MTI - fidesz.hu