Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Toller szerint az elkeseredett polgármesterekre rájuk fér az éhségsztrájk

Fejér megye huszonhét polgármestere nemrég éhségsztrájkba kezdett, mert a szocialisták által vállalt fejlesztések az ígéretek ellenére sem valósulnak meg a térségben. A települések vezetői végső elkeseredésükben szánták el magukat a figyelemfelhívás ezen formájára.


Dátum: 2003-11-20 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:10.430273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A november 11-i parlamenti ülésen az önkormányzatok kiszolgáltatott és nehéz helyzetéről valamint ellehetetlenítésükről szólt Lengyel Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki szám szerint huszonhárom módosító indítványt nyújtott be épp az érintett települések helyzetének javítása érdekében. A szocialisták részéről Toller László reagált, és véleményezte az éhségsztrájkoló polgármestereket:

"Mi azt mondjuk, hogy érdemben itt, a parlamentben kell megvitatni ezt a kérdést, mármint a költségvetést, mert ide tartozik, ehhez képest az éhségsztrájkkal való fenyegetés? Elnéztem néhány képviselőt, megnéztük, hogy kik azok: hát igen jóltápláltak, rájuk fér az éhségsztrájk, tehát mi támogatjuk az éhségsztrájkjukat, hogy jobb alakjuk legyen - egyik oldalról."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek