Tavaszi pedagógiai napok
A közoktatás fő fejlesztési irányai az elkövetkező évekre világosak - szögezte le Pálinkás József a tavaszi pedagógiai napok rendezvénysorozat nyitókonferenciáján hétfőn, Budapesten. Az oktatási miniszter elmondta: a kormány már döntött a 2002-2006 közötti fejlesztési programokról.
Dátum: 2002-04-15 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:06.059321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtette: a közoktatás területén a pedagógus életpálya-modell bevezetése jelentős bérnövekedést és előmeneteli lehetőséget kínál.
A programok közül megemlítette a XXI. század iskolája nevet viselő intézmény megújítási projektet, az ingyenes tankönyvellátást, illetve a közoktatási intézményekben a rászoruló gyermekek számára az ingyenes étkeztetés biztosítását. Utóbbi kapcsán megjegyezte: a magyar gazdaság ma már van olyan állapotban, hogy ez csak szervezés, elhatározás kérdése. Hozzátette: nem engedhető meg, hogy az óvodákban, iskolákban akár egyetlen gyermek is éhezzen.
Az elmúlt éveket értékelve három területen látott jelentős elmozdulást.
Mint mondta, a közoktatás finanszírozásának megerősítésével, a központi költségvetési források növelésével stabilizálták az iskolahálózatot, különösen a kistelepüléseken.
A kerettantervek megalkotásával a közoktatás tartalmi szabályozása egységessé vált. Az erről, illetve az iskolaszerkezetről szóló viták lezárultak.
- A mérési, értékelési rendszer kiépítésével lehetőség nyílik arra, hogy a magyar közoktatás követelményrendszere igazodjon az európai kihívásokhoz - derült ki a miniszter szavaiból.
Pálinkás József az informatikai fejlesztések kapcsán megemlítette, hogy négy év alatt 980-ról 1850-re nőtt az Írisz Sulinet hálózatba bekapcsolt iskolák száma. A szaktárca vezetője a jövőre nézve ugyanakkor fontosnak tartotta az elektronikus tananyagok számának növelését.
A negyedik alkalommal megrendezett tavaszi pedagógiai napokon hétfőtől péntekig a főváros mellett Debrecenben és Pécsett is számos szakmai konferencia, kerekasztal-beszélgetés, óvodai, iskolai bemutató várja az érdeklődőket.
Diákpolgármestert választanak Debrecen középiskolásai jövőre a tavaszi szünetben - közölte Kósa Lajos, a cívis város polgármestere hétfőn a IV. debreceni tavaszi pedagógiai napok megnyitóján.
A fideszes polgármester azzal indokolta döntését, hogy érzékelik: "minden negatív felhang ellenére a diákokat - azokat is, akik még nem érték el a választói korhatárt - elképesztő mértékben érdekli a politika". Kósa Lajos szerint ezt az érdeklődést nem lefojtani kell, hanem "tudni kell vele valamit kezdeni".
- Annál jobban megy egy országnak, ha tudják, miről szól a közélet, ha nemcsak az ígéretre emlékeznek vissza, hanem arra is, hogy mit csinált egy-egy politikai erő - tette hozzá.
Mindezek alapján Kósa Lajos közölte: érdemes évente egyszer olyan diákválasztást tartani, ahol a gyerekek megtanulhatják, milyen a kampány, milyen a választás, amikor résztvevőként is érezhetik, hogyan zajlanak az ilyenfajta események.
- Debrecenben ezért a jövő tavaszi szünetben elsőként diákpolgármester-választást rendeznek, amelynek záró választási partiját a most épülő új rendezvényközpontban tartják majd - mondta Kósa Lajos.
Hozzátette: természetesen a debreceni diákpolgármester-választásnak pártpolitikától mentesnek kell lennie.
A debreceni polgármester a pedagógiai napok megnyitóján szólt a regionalizmusról is.
Kiküszöbölhetőnek tartotta a megyeszékhely és a kisebb városok középiskoláiban folyó munkát ma még jellemző párhuzamosságokat, ezért - mint mondta - az erőforrások megosztása érdekében Debrecen város polgármestere a választásokat követő időszakban egyeztetést kezdeményez a térség iskolavárosainak vezetőivel és oktatási szakembereivel.
Kósa Lajos kívánatos célnak nevezte, hogy a pedagógusok átlagbére magasabb legyen a nemzetgazdasági átlagnál.
A debreceni tavaszi pedagógiai napokon több száz Hajdú-Bihar megyei óvodai, általános iskolai és középiskolai pedagógus vesz részt.
A kétnapos program során több óvodában és iskolában bemutató foglalkozásokat tartanak.
A szakemberek többek között áttekintik a pedagógus életpálya-modellel kapcsolatos elképzeléseket, a kerettanterv és az iskolaarculat-építés összefüggéseit, az iskolarendszerű felnőtt oktatás kérdéseit és most első ízben a "drog-kórkép - iskolakörkép" program keretében a drogprevencióval kapcsolatos kérdésekről is véleményt cserélnek.
A pedagógiai napok keretében a debreceni Újkeri Általános Művelődési Központban megnyitották az alkotó pedagógusok képzőművészeti kiállítását: az április 30-ig nyitva tartó tárlaton 24 pedagógus-képzőművész több mint 60 alkotása látható.