Schmitt Pál: Senki ne felejtse el, hogy 2006-ban győznünk kell
Schmitt Pál, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke Szabó József, a szigetszentmiklósi Fidesz-szervezet elnökének meghívására tegnap délután fórumon vett részt a helyi városi könyvtár épületében.
Dátum: 2003-11-20 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:16.665356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A május 17-én megalakult Szövetség már nem csak párt, hanem a társadalom minden rétege számára megszólítható elérhető szövetség - mondta Schmitt Pál a szigetszentmiklósi fórumon. Nem csupán a tagok számának növekedése jelzi ezt, hanem az is, hogy a polgárok egyre nagyobb számban egyfajta új humánforrásai lettek a Fidesznek, hívta fel a figyelmet az alelnök.
Schmitt Pál rámutatott: ezáltal minden egyes kérdéskör, melyet egy politikai szervezetnek érintenie kell, sokkal több szondán megy keresztül. A polgári körök tanácsai mellett a Fidesz tagsága, a tagozatok szereplői, a szekciók munkacsoportjai, a frakció, az ügyvezető elnökség véleménye összegződik.
A Szövetség tagjai már nem passzívan vesznek részt a szervezetben, hanem feladatuk, hogy az emberek között mozogva a mindennapi problémákkal foglalkozzanak.
- Ezért mindannyiunk felelősége, hogy elérjünk minden magyar polgárhoz, határon innen és túl - mondta Schmitt Pál.
Az eddigi feladatok elvégzésének megmérettetése az európai parlamenti választások lesznek. A Fidesz minden magyart hivatott szolgálni, mindenkihez kíván szólni, és az Európai Unió parlamenti néppárti frakciójához csatlakozva a legerősebb érdekérvényesítő hatással fog bírni - jelentette ki Scmitt Pál, majd hozzátette: senki ne felejtse el, hogy 2006-ban győznünk kell.
A jelenlévők Schmitt Pált, mint az olimpiai mozgalomért, az olimpiai bizottságért közel 20 éve dolgozó sportvezetőt is kérdezték. A fórumon feltett kérdések többsége a 2004-es athéni olimpiai játékokkal kapcsolatban hangzottak el.
fidesz.hu