Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csalódott vasutasok

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) csalódottan fogadta a kormány döntését a Magyar Államvasutak Rt. jövő évi finanszírozásáról, illetve a 2006-ig végrehajtandó létszámcsökkentésről - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2003-11-20 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:17.638939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a kormánydöntés nem teremti meg a vasút reformjának feltételeit, aminek hiányában nem valósul meg a MÁV Rt. versenyképessé tétele: mindez a vasúttársaság megszűnéséhez vezethet.

A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a létszámcsökkentésre vonatkozó döntést, mert annak előkészítése során a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem folytatott érdemi tárgyalásokat a Vasutasok Szakszervezetével.

A VSZ tiltakozik amiatt is, hogy a döntés előtt nem ismerhették meg a konkrét elképzeléseket.

A közlemény aláhúzza: műszaki fejlesztések nélkül a létszámleépítés a vasúti szolgáltatások európai mértékkel jelenleg sem elfogadható színvonalának további csökkentéséhez vezet.

A szakszervezet közleményében azonnali tárgyalásokat kezdeményez a rosszul előkészített, s ezért megalapozatlan döntések módosítása érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek