Berkecz Máriát továbbra sem hagyják nyugton a szocialisták
A Napkelte című műsorban Bánó András riporter és Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. jelenlegi vezetője között lezajlott stúdióinterjúban megpróbálták bűnözőként bemutatni Berkecz Máriát - annak ellenére, hogy bűncselekmény hiányában mind az ORFK, mind pedig a Fővárosi Ügyészség megszüntette a Keller Feljelentésügyi László által indított, Berkecz Mária elleni eljárást. Az ORTT Panaszbizottságához állampolgári panasz érkezett az ügyben. Dr. Jenőváriné Kapocsi Antónia az ORTT Panaszbizottsága - az MSZP-s ORTT tag, Dr. Ladvánszky György által delegált - soros elnöke sk. aláírásával és Dr. Boros Márta, az ORTT jogi igazgatója ellenjegyzésével tárgyalás nélkül, azaz jogsértő módon elutasította az "egyéb" minősítésű panaszt.
Dátum: 2003-11-20 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:18.356613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fidesz.hu információi szerint P. G., budapesti lakos a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (alábbiakban: Médiatörvény) 3. § (2) bekezdésének - alkotmányosság védelme, illetve személy elleni gyűlöletkeltés tilalma - megsértése miatt úgynevezett "egyéb" panasszal fordult az Országos Rádió és Televízió Testület (alábbiakban: ORTT) Panaszbizottságához. P. G. a panaszbeadványában a Magyar Televízió egyes csatornáján, 2003. szeptember 26-án sugárzott "Napkelte" című műsorban Bánó András riporter és Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. vezetője között lezajlott stúdióinterjúban elhangzottakkal ellen élt kifogással. A szóban forgó műsorban Bánó és Mizsei többször és súlyosan megsértették Berkecz Máriának a jó hírnévhez és az ártatlanság vélelméhez fűződő alkotmányos jogait. Mind a riporter, mind pedig az önmagából immáron teljességgel kivetkőző Mizsei Zsuzsanna megpróbálták bűnözőként bemutatni Berkecz Máriát, annak ellenére, hogy bűncselekmény hiányában mind az ORFK, mind pedig a Fővárosi Ügyészség megszüntette a Keller László közpénzügyi államtitkár által indított, Berkecz Mária elleni eljárást. P. G. szerint a Bánó András és Mizsei Zsuzsanna által elmondottak alkalmasak voltak arra, hogy gyűlöletet keltsenek a nézőben Berkecz Máriával szemben.
Jogellenes és törvénytelen szocialista eljárás
2003. október 31-i keltezéssel P. G. panaszos azonban megdöbbentő módon Dr. Jenőváriné Kapocsi Antónia az ORTT Panaszbizottsága - az MSZP-s ORTT tag, Dr. Ladvánszky György által delegált - soros elnöke sk. aláírásával és Dr. Boros Márta, az ORTT jogi igazgatója ellenjegyzésével ellátott levelet kapott kézhez, amelyben arról tájékoztatták, hogy úgynevezett "egyéb" panasza érintettség, illetve képviseleti megbízás hiányában nem bírálható el.
Mindez azért érthetetlen és jogszerűtlen, mert a Médiatörvény nem az úgynevezett "egyéb" panaszok, hanem a kiegyensúlyozott tájékoztatás - Médiatörvény 4. § - megsértése miatt benyújtott kifogások esetében írja elő a panasz benyújtójának személyes érintettségét. Márpedig P. G. nem a Médiatörvény 4. §-ban foglaltak - kiegyensúlyozott tájékoztatás - megsértése, hanem a 3. § (2) bekezdésében rögzítettek - alkotmányosság védelme, illetve személy elleni gyűlöletkeltés tilalma - figyelmen kívül hagyása miatt fordult az ORTT Panaszbizottságához. Az úgynevezett "egyéb" panasz éppen attól "egyéb" panasz, hogy azt bármely személy benyújthatja. Az úgynevezett képviseleti megbízás intézményét pedig az ide vonatkozó jogszabályok még csak nem is ismerik.
A Panaszbizottság soros, MSZP-s elnöke tehát az érintettség, valamint az úgynevezett képviseleti megbízás hiányára, mint állítólagos törvényi feltételekre hivatkozva törvénytelen kifogásokkal, jogellenes módon utasította el P. G. panaszát. Tette mindezt annak ellenére, hogy P. G. a panaszát a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően, az előírt időkeretben nyújtotta be.
Miután P. G. "egyéb" panaszát a jogszabályoknak megfelelően nyújtotta be az ORTT Panaszbizottságához, a jogszerű, korrekt és pártatlan panaszbizottsági eljárás őt is megilletett volna. P. G. azonban Berkecz Mária sorozatos és - ahogy azt az ORFK és a Fővárosi Ügyészség vizsgálata is megállapította - alaptalan megaláztatása ellen emelt szót. Ezért a szocialisták, hogy még egyet belerúghassanak Berkecz Máriába, diktatórikus módon megakadályozták a jogszerű eljárást.
Úgy tűnik, a törvénytelen meghurcolás utáni bocsánatkérés helyett a szocialisták semmilyen antidemokratikus lépéstől nem riadnak vissza, hogy Berkecz Máriát újra és újra megalázzák. Felháborító, hogy ilyen szomorú, a Magyar Köztársaság jogrendjét veszélyeztető, indokolhatatlan jogsértések fordulhatnak elő az ORTT Panaszbizottságánál.
fidesz.hu