Nem vették át a Parlamentnél a kurdok békekérelmét
A kurd kérdés békés és demokratikus politikai megoldását sürgető fáklyás felvonulást tartott a Kurdisztáni Információs és Kulturális Iroda csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2003-11-20 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:22.071067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel 40, többségében kurd származású demonstráló a Roosevelt téren gyújtott fáklyát, majd az Országház elé vonult. Útközben törökországi vezetőjük, az 1999-ben bebörtönzött Abdullah Öcalan szabadon bocsátását követelő jelszavakat skandáltak.
A tüntetők felsorakoztak a Parlament előtt, és egyperces néma csenddel adóztak bebörtönzött vezetőjüknek, valamint a világon mindenütt kisebbségben élő, saját állammal nem rendelkező honfitársaiknak.
A Kurdisztáni Információs és Kulturális Iroda a Magyarországon élő kurdok békekérelmét tartalmazó levelet kívánt átnyújtani az Országgyűlésnek, ezt azonban senki nem vette át tőlük. A demonstrálók ezért a béke jeleként egy-egy szál fehér szegfűt helyeztek el az Országház előtt, majd békésen elvonultak.
MTI - fidesz.hu