Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mellőzött érdekvédők

Míg a MÁV vezetése szerint a vasúttársaság új stratégiájáról, addig a szakszervezetek szerint lényegében a vállalat megszüntetéséről döntött a kormány.


Dátum: 2003-11-21 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:25.778576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem teremti meg a döntés a vasút reformjának feltételeit, így nem valósul meg a MÁV Rt. versenyképessé tétele, és ez a hazai vasúttársaság megszűnéséhez vezethet - jelentette ki Simon Dezső a szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban.

Eszerint 2006 végéig tizenegyezer embert érintő "létszám-racionalizálást" hajtanak végre a MÁV-nál, az állam pedig hatvanmilliárd forintos hitel felvételére vállal kezességet a társaság átalakításáért. A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlannak tartják a létszámcsökkentésre vonatkozó döntést, mert annak előkészítése során a szaktárca nem folytatott érdemi tárgyalásokat a szakszervezettel.

A VSZ december 8-án Budapesten tartandó nagygyűlésén dönt arról, hogy céljai megvalósításához - szükség esetén - milyen nyomásgyakorló eszközöket vesz igénybe. A kormánydöntés módosítása céljából ugyanakkor a tárgyalások azonnali megkezdését javasolta Csillag István közlekedési miniszterhez írt levelében a VSZ. - Sem a kormánynak, sem a közlekedési minisztériumnak, sem a MÁV-nak nem lehet hinni - fogalmazott Borsik János.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke szerint "erőltetett koalíciós alku" jelent meg a kormánydöntésben, amely már nem a MÁV reformjáról, hanem újabb megfogalmazás szerint a társaság EU-konform átalakításáról szól. Borsik szerint mivel a Vasúti Érdekegyeztető Tanács elé nem terjesztettek semmiféle létszámleépítéssel kapcsolatos dokumentumot, arról nem lehet érdemben nyilatkozni.

Az Orbán-kormány idején legharcosabbnak mutatkozó Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét a napilap nem érte el, mivel Gaskó István a MÁV Rt. felügyelőbizottságának ülésén vett részt.

Deficitre számít a MÁV

A kormány megerősítette a vasúttársaság új stratégiáját, amelyben a minőségi személyszállítás megvalósítása, a pályák felújítása kiemelt helyen szerepel - hangsúlyozta tegnap Mándoki Zoltán. A vasúttársaság vezérigazgatója ugyanakkor jelezte, hogy továbbra sem oldódott meg a MÁV megfelelő finanszírozása, és 2004-től is jelentős deficitre lehet számítani.

Bákonyi Ádám, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek