Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Strasbourgból méltatott akvarell kiállítás Siófokon

A Dél-balatoni kulturális központban december közepéig látható Mizerák Beáta akvarell kiállítása. A helyi művész a Perczel Mór Gimnázium tanára, s a most megnyílt tárlatán az elmúlt évben készült műveit mutatja be a nagyközönségnek.


Dátum: 2003-11-21 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:27.447171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiállítást Géger Melinda a Somogy Megyei Múzeum művészettörténésze nyitotta meg, a köszöntőt Gruber Attila a Fidesz siófoki országgyűlési képviselője mondta. A megnyitó sajátossága volt, hogy a fideszes képviselő, aki az Európai Parlament megfigyelője is, Strasbourgból élőben, telefonon köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: örömmel tölti el, hogy Siófokon a helyi emberek a művészet és a kultúra főszereplői, akik értékes munkájukkal öregbítik a város hírnevét.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek