Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellenzéki kritika és aláírásgyűjtés

Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei női tagozatának elnöke tegnap, a Fidesz szegedi székházában megtartott sajtótájékoztatóján aláírásgyűjtés kezdeményezését jelentette be a közoktatási törvényben szereplő úgynevezett tanári titoktartási kötelezettség eltörlésére.


Dátum: 2003-11-21 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:29.171229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki párt ezzel a megmozdulással a Magyar Tanárok és Nevelők Egyesületének e témában indított akcióját támogatja. A Fidesz már valamennyi településre eljuttatta az aláírásgyűjtő íveket. Farkasné Pocsai Blanka elmondta, 50 ezer aláírásnak kell összegyűlnie ahhoz, hogy a parlament újratárgyalja a törvényt.

Szőllősi Béla, a Fidesz-MPSZ Csongrád megyei önkormányzati tagozatának elnöke az önkormányzatok nehéz gazdasági helyzetére hívta fel a figyelmet, amely a kormány "öngyilkos politikájának, rossz döntéseinek következménye". Az ellenzéki párt jelentős, mintegy 100 milliárd forint összegű normatívaemelést javasol, amely biztosítja a szükséges forrásokat az intézmények fenntartására, a pedagógusok bérének tervezett 6 százalékos növelésére. Ehhez kéri a kormánypárti országgyűlési képviselők támogatását is.

Délmagyarország

Kapcsolódó elemek