Elhalasztotta döntését a NAÜ
Elhalasztotta az iráni atomprogramról szóló határozat meghozatalát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Bécsben ülésező kormányzótanácsa. Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója pénteken újságíróknak kijelentette, hogy a 35 ország képviselőiből álló testületben továbbra is nagyok a nézetkülönbségek Teherán atomprogramjával kapcsolatban. Ezért a legkorábban csak a jövő héten tud állást foglalni a NAÜ arról, milyen mértékben sértette meg Irán az - általa is aláírt - atomsorompó-szerződésben foglaltakat.
Dátum: 2003-11-21 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:29.487338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főigazgató szerint intenzív véleménycsere folyik a kormányzótanácsban képviselt országok küldöttei között; mindenkinek az az érdeke, hogy egységes álláspont alakuljon ki. Bejelentette, hogy Irán majd csak a NAÜ határozata után írja alá az atomsorompó-szerződésnek azt a kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi nemzetközi ellenőrök váratlan ellenőrzéseit is bármilyen iráni atomlétesítményben.
Az osztrák tömegtájékoztatás a kormányzótanács üléséről kiszivárgó értesülések alapján arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok kitart álláspontja mellett, miszerint Irán megsértette az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására hivatott atomsorompó-szerződésben foglaltakat, és titokban atomfegyver kifejlesztésén munkálkodott. Ezért a NAÜ-nek el kell ítélnie Teheránt, és az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell terjeszteni, amely büntető intézkedéseket rendelhet el az ázsiai országgal szemben.
Osztrák értesülések szerint Nagy-Britannia, Franciaország és Németország viszont ennél enyhébb hangvételű határozatot szeretne elfogadtatni. Ebben megállapítanák ugyan, hogy Irán nem mindenben teljesítette kötelezettségeit, ám csak fokozottabb együttműködésre szólítanák fel Teheránt, s nem panaszolnák be a Biztonsági Tanácsnál.
MTI - fidesz