Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikaiak lőhették le az iraki magyar áldozatot

Iraki amerikai források szerint eddig ismeretlen okból lelőtték azt a magyar állampolgárt, akinek tisztázatlan körülmények között bekövetkezett haláláról a Külügyminisztérium szóvivői irodája csütörtökön tájékoztatott.


Dátum: 2003-11-21 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:30.489449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai civil hatóság neve elhallgatását kérő egyik munkatársa péntek reggel közölte, hogy eddigi ismeretei szerint a magyar férfi a a Bagdadtól mintegy 130 kilométerre nyugatra fekvő Ramadi térségében, egy ellenőrző pontnál halt meg: az illetőt ismeretlen okok miatt lelőtték.

Ezt az információt Bagdadban hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták - jelenteti Peremiczky Attila újságíró.

Nagy András bagdadi magyar nagykövet az esettel kapcsolatban csak annyit mondott el, hogy a férfi halálát nem iraki fegyveres ellenzékiek merénylete vagy más terrorakció okozta, hanem szerencsétlen baleset. Az esettel kapcsolatban a magyar nagykövet más információt nem adott, az ügy kivizsgálásáig hírzárlatot rendeltek el.

Győri egyetemista volt az a fiatalember, aki életét vesztette hétfőn Irakban. A 27 éves Varga-Balázs Péter civilként dolgozott a háborús övezetben - mondta pénteken az elhunyt bátyja.

"A jelenlegi ismeretek szerint amerikaiak lőtték le az öcsémet autóvezetés közben" - mondta Varga-Balázs Gábor, az áldozat fivére.

A család kedden szerzett tudomást a tragédiáról a szerencsétlenül járt fiatalember Irakban lévő barátja, egyetemista társa telefonhívása nyomán - mondta Varga-Balázs Gábor.

A hivatalos tájékoztatást csütörtökön kapták meg a halálhírről - tette hozzá.

A család hasztalan próbálta lebeszélni az egyetemista fiatalembert az iraki szolgálatról. Három hónapos munkára utazott ki egy budapesti kft. közvetítésével, s több mint két hónap már eltelt az önként vállalt missziójából - közölte az elhunyt testvére.

Varga-Balázs Gábor, aki egyébként orvos, határozottan cáfolta, hogy az anyagiak vonzották volna öccsét, amikor Irak mellett döntött.

"Segíteni akart, hogy Irakban jobb legyen az élet, ezért vállalkozott a békés szolgálatra" - mondta.

Az elhunyt testvére szólt arról is, hogy öccse nem volt katona, a fegyverhasználatot nem ismerte. Gondolkodásmódja jellemzéséül elmondta, hogy karácsony előtt az egyetemről hazaérkezvén "letette hátizsákját és vért adni ment", hogy ezzel segítsen a rászorulókon.

Egyébként jogásznak és német nyelvszakosnak készült.

Hazaszállításának körülményeiről testvére nem tudott nyilatkozni.

Varga-Balázs Péter 1994-ben a győri Révai-gimnáziumban érettségizett. Az iskola igazgatója úgy emlékezett rá, hogy középiskolás éveiben a bölcsészeti tudományok iránt érdeklődött.

"Nyitott természetű fiú volt, aki nem idegenkedett a kockázattól, nem tartott attól, hogy olykor veszélynek teszi ki magát" - mondta Horváth Péter iskolaigazgató.

Egyes sajtóértesülések szerint Varga-Balázs Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja volt.

Egyéni munkavállalóként tartózkodott Irakban és nem állt kapcsolatban a magyar szállító kontingenssel az a magyar fiatalember, aki életét vesztette - közölte a honvédelmi miniszter pénteken újságírókkal.

"Ebben a pillanatban nem tudjuk azt, hogy hol, milyen körülmények között és milyen fennhatósági területen történt ez a tragédia." - mondta Juhász Ferenc, aki kifejezte részvétét és együttérzését a szerencsétlenül járt fiatalember hozzátartozóinak és szüleinek.

Mint mondta, azt kérte a kint tartózkodó magyar katonáktól, hogy a tragédia részleteiről szerezzenek információkat. Hozzátette: azt várják, hogy a történteket az erre jogosult iraki hatóságok kivizsgálják és adjanak tájékoztatást.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanulmányi osztályának vezetője pénteken közölte, hogy a fiatalember a jogi kar hallgatója volt.

Az 1976-os születésű, negyedik évfolyamos hallgató a második félévre halasztást kért, hogy ez idő alatt külföldön vállaljon munkát - mondta Mátéfi Györgyné.

A tragédiával kapcsolatban a dékáni titkárság közleményt adott ki a fiatalember halála kapcsán.

"Fájdalommal értesült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara arról, hogy Varga Balázs Péter, karunk negyedéves levelezős hallgatója, tragikus körülmények között 2003. november 17-én Irakban elhunyt. Gyászmisét celebrál Kuminetz Géza atya a kari kápolnában (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28., földszint) november 25-én reggel fél 8-kor. A hozzátartozók mély fájdalmában osztozik a kar vezetése, oktatói és hallgatói" - áll a közleményben.

A Brown and Root magyarországi képviseletének nincs arról tudomása, hogy a magyar férfi a cég alkalmazottja lett volna - közölte a képviselet munkatársa pénteken.

A magát megnevezni nem kívánó cégképviselő tájékoztatása szerint a Brown and Root hivatalos állásfoglalása az, hogy a cégnek egyetlen Irakban dolgozó alkalmazottja sem vesztette életét. Ezzel kapcsolatosan elmondta, Irakban dolgoznak az amerikai hadsereget kiszolgáló magyar munkavállalók is, ők az amerikai központú cég közvetlen alkalmazásában állnak.

Az Irakban dolgozó magyar munkavállalók létszámáról a Brown and Root magyarországi képviseletének nincsenek információi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek