Óriási lemaradások az agráriumban: a kormány áthárítaná a felelősséget
Az uniós mezőgazdasági intézmények kiépítésével kapcsolatban felelősségáthárítás folyik érdemi munka helyett - mondta Glattfelder Béla pénteken.
Dátum: 2003-11-21 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:33.452570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője elmondta: sajnálatos, hogy a minisztérium már most megpróbál az uniós országjelentésben kifogásolt mezőgazdasági intézményrendszer kiépítésének kudarca alól felmentést szerezni, amikor külső körülményekre hivatkozik.
"Úgy tűnik, hogy a magyarázkodás, a felelősség áthárítása már folyik, nemcsak az előző kormányra, egyébként teljesen alaptalanul, mert az országjelentésben azt a nagyon rossz értékelést, amit a földművelésügyi minisztérium kapott, azt az elmúlt egy év teljesítményére adták" - fűzte hozzá.
Úgy fogalmazott: a monitoring jelentés a kormány egy évvel ezelőtt tett vállalásainak teljesülését vizsgálta.
A fideszes politikus az SZDSZ agrártagozata és a földművelésügyi miniszter megbeszélései után tartott sajtótájékoztatóra reagált, amelyen Németh Imre elmondta: ha külső körülmények nem nehezítik, a csatlakozásig behozzák a lemaradásokat a mezőgazdaság területén.
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke Kuncze Gábor szavaival kapcsolatban - miszerint az agrártárca képes arra, hogy az uniós csatlakozásig felszámolja az ágazat problémáit - emlékeztetett arra, hogy a politikus, aki tagja a bizottságnak, csak két alkalommal vett részt az ülésen, és akkor is rövid idő után távozott.
"Nyilván ez a két jelenlét bőven elégséges volt neki arra, hogy ezeket a tapasztalatokat leszűrje, amelyeket a sajtótájékoztatón megfogalmazott" - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus elmondta: a Fidesz is abban reménykedik, hogy a földművelésügyi minisztérium is képes lesz az európai uniós követelményeknek megfelelni, mert ha nem, annak a kárát a magyar gazdák látnák, ugyanis az ő termékeik nem jutnának be az unió piacára, és ők nem kapnák meg a támogatást.
MTI - fidesz.hu