Grúzia: beismerte a választási csalást a nemzetbiztonsági vezető
Eduard Sevardnadze grúz elnök egyik közeli munkatársa pénteken beismerte, hogy a november 2-i választásokon súlyos csalásokat követtek el.
Dátum: 2003-11-21 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:35.068874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tedo Dzsaparidze, a kaukázusi ország nemzetbiztonsági tanácsának titkára mindazonáltal felszólította az új parlamentet, hogy kezdje meg munkáját és működjön az új előrehozott választásokig, amelyeket - mint tbiliszi sajtóértekezletén javasolta - a 2005. évben esedékes elnökválasztással egy időben kellene megrendezni. Határozottan elítélte az ellenzéknek azt a követelését, hogy Eduard Sevardnadze elnököt el kell távolítani a hatalomból.
Dzsaparidze a ország összes politikai erejét felelőssé tette a "súlyos szabálytalanságokért". "Mind a szavazás, mind a szavazatszámlálás folyamán történtek hamisítások. Ebben lehetőségeihez képest és egyetértéses alapon minden politikai erő részt vett" - mondta. Egyúttal figyelmeztetett az erőszakos
cselekmények veszélyére, óva intve a politikai élet szereplőit a tíz éve véget ért grúz polgárháborúhoz hasonló vérontásoktól.
A nemzetbiztonsági tanács titkára Sevardnadze belső körének egyes tagjait azzal vádolta, hogy a belpolitikai helyzetet illetően félretájékoztatták az államfőt és ezzel ártottak külföldi tekintélyének. A kulturális miniszter, az állami televízió vezetője és a helyettes főállamügyész már a hét első felében lemondott, tiltakozásul amiatt, ahogy a kormány a válságot kezeli.
Megfigyelők szerint Dzsaparidze bejelentése arra utal, hogy a kormány megosztottá vált, miközben ellenzéki tüntetők tömege közeledik vidékről a főváros felé. Az elnöki palotát a nap folyamán erős rendőrkordonnal vették körül, de Dzsaparidze nyilatkozata kétségeket ébreszt a fegyveres erők lojalitása iránt.
A grúz központi választási bizottság csütörtökön, tizennyolc nappal a voksolás után jelentette be hivatalosan, hogy a Sevardnadze vezette Új Grúziáért tömörülés végzett az élen a november 2-i parlamenti választáson. Az Aszlan Abasidze, a Grúziához tartozó Adzsár Autonóm Köztársaság elnöke által vezetett, formailag ellenzéki Újjászületés párt végzett a második helyen. A két tömörülés együtt a szavazatok csaknem 40 százalékával 71 képviselői helyet szerzett meg a pártlistás szavazással elosztott 150-ből. A fennmaradó 85 mandátum egyéni választókerületekben talál gazdára; ennek eredményei még nem ismertek.
Sevardnadze a bejelentés után közölte, hogy elnöki megbízatása alapján november 22-én 16 órára - közép-európai idő szerint 13 órára - hívja össze az új parlament alakuló ülését. Az ellenzéki vezetők ezt követő sajtótájékoztatójukon közölték: választási csalás történt, ezért nem fogadhatják el a választási bizottság határozatát, s az ellenzék úgy döntött, hogy nem vesz részt az új parlament munkájában.
MTI - fidesz.hu