Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üzletember-találkozó Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi magyar vállalkozók közötti szervesebb kapcsolat kiépítése, a köztük zajló információcsere növelése volt annak az üzletember-találkozónak a célja, amelyet pénteken Marosvásárhelyen közösen szervezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) romániai hálózata.


Dátum: 2003-11-21 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:36.059256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke, a szervezet maros megyei parlamenti képviselője pénteken elmondta: az utóbbi időben több hasonló találkozót szerveztek a helyi vállalkozók számára, de akkor még nem sikerült kialakítani közöttük a gazdasági kapcsolatok jól működő, egységes rendszerét.

Borbély elmondta: a megyében működik például útépítéssel és magasépítéssel foglalkozó néhány cég, a vízhálózat-rehabilitációban jártas, kereskedelemmel foglalkozó és termelő vállalat is. Az utóbbi időben nőtt a kereskedelmi forgalom Maros megyében, néhány külföldi cég már meg is vetette lábát. Egy hét múlva Metro-áruház nyílik Marosvásárhely határában.

A pénteki találkozón Borbély László a gazdasági, beruházási és üzleti lehetőségeket vázolta fel a helyi vállalkozók számára a Romániát érintő jövendő uniós csatlakozás tükrében. Halász János, az ITDH romániai hálózatának vezetője ismertette az ITDH romániai hálózatának működését és azokat a konkrét szolgáltatásokat, amelyeket minden vállalkozónak nyújtani tud. Halász elmondta: az a cél, hogy minél több romániai magyar vállalkozót lehessen bevonni a gazdasági, kereskedelmi és üzleti kapcsolatrendszerbe. Az ITDH és az RMDSZ között kialakult jó partneri viszony azt is példázza, hogy nem a párhuzamos szervezeteket kell szaporítani, hanem a már működőknek kell az eddiginél is jobban együttműködniük - fűzte hozzá Halász János.

Borbély László a találkozón foglalkozott az észak-erdélyi autópálya tervével. Elmondta: a jövő év közepéig megkezdődhetnek e pálya építési munkálatai. Erre a célra jövőre 162 millió dollárt különítenek el abból a 2,5 milliárd eurós hitelből, amelynek felvételére a román Szállítási, Építési és Turisztikai Minisztérium megkapta a felhatalmazást a román kormány részéről. Megtörtént az autópálya nyomvonalának véglegesítése és a költségvetési ütemterv éves lebontása is. A minisztérium véglegesítheti a tervezési, kivitelezési és finanszírozási szerződését az amerikai Bechtel céggel.

- A szükséges politikai döntés tehát megtörtént, a következő hét évben megépülhet a több mint 400 kilométeres autópálya, amelynek megszületése nem befolyásolja a dél-erdélyi autópálya ügyét - fűzte hozzá Borbély László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek