Németország: kizárási eljárás Hohmann képviselő ellen
A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hesseni szervezete pénteken elindította a kizárási eljárást Martin Hohmann képviselő ellen, akit az a vád ért, hogy októberben antiszemita tartalmú beszédet mondott választói előtt.
Dátum: 2003-11-21 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:36.662046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martin Hohmannt egy héttel ezelőtt már kizárták a kereszténypártok (CDU,CSU) parlamenti frakciójából, a pénteken elindított eljárás végén a képviselő a CDU soraiból is kikerülhet. Hohmann a hesseni CDU tagja, a tartomány egyik választókörzetéből került be a képviselőházba (Bundestag). Hohmann, akadémikus kérdésfelvetés formájában, az 1917-es orosz forradalommal kapcsolatos antiszemita kliséket felhasználva, azt fejtegette, hogy amennyiben a németeket a náci múlt miatt sommásan "bűnös népnek" minősítik, ugyanez elmondható lenne "a zsidókról is", mivel számos zsidó származású játszott közvetve vagy közvetlenül szerepet a véres oroszországi eseményekben.
Politikai szinten és szempontból Németországban a problémát főleg abban látták, hogy Hohmann egy másik, vélt, vagy valós kataklizma emlegetésével, párhuzamba állítással megpróbálta viszonylagossá tenni a holokauszt semmivel össze nem vethető szörnyűségét.
A kereszténydemokrata unió vezetése először feddésben részesítette Hohmannt, s messzemenő következményeket csak egy újabb hasonló esetre helyezett kilátásba. A nyilvános nyomás azonban csak nem hagyott alább - miközben Hohmann-nak szép számmal pártolói is akadtak -, s végül Angela Merkel, az unió és az uniópártok frakciójának vezetője, fordulatot hajtva végre, javasolta a
képviselő kizárását a frakcióból.
A dilemma az unió vezetése számára abban jelentkezett, hogy nem akarták eltaszítani a nemzeti konzervatív és katolikus köröket, ugyanakkor egy hosszan elhúzódó, antiszemitizmust emlegető vitában és támadássorozatban az unió számára a politikai lebénulás veszélye is fennállt. A CDU partnerpártja, a bajor keresztényszociális unió (CSU) már hamarabb kiállt a személyi konzekvenciák mellett, erősítve ezzel pozícióját a CDU-val szemben.
Martin Hohmann választott képviselő, ezért nem távozott a
Bundestagból, hanem függetlenként ténykedik tovább. A CDU hesseni szervezete azonban pénteken megakadályozta, hogy Hohmann küldöttként részt vegyen az unió közelgő lipcsei kongresszusán.
MTI - fidesz.hu