Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyújtóbombát dobtak a brit nagykövetségre

Gyújtóbombát hajított pénteken ismeretlen tettes Nagy-Britannia teheráni nagykövetségére. Senki nem sérült meg, az anyagi károk is jelentéktelenek.


Dátum: 2003-11-22 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:37.275393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy brit diplomata elmondta, hogy pénteken délután helyi idő szerint fél négykor hajított ki gyújtóbombát egy férfi a nagykövetség hátsó kapujára. A gyújtóbomba eltalálta a kaput, és kisebb tűz keletkezett. A brit nagykövetség kapcsolatba lépett az iráni hatóságokkal az ügy miatt.

Iránt általában úgy tekintik, hogy a biztonsági kockázat szintje alacsony, a nyugati nagykövetségek, üzleti érdekeltségek vagy magánszemélyek elleni támadások igen ritkák. Mindazonáltal Nagy-Britannia teheráni nagykövetségét idén több támadás is érte.

Legutóbb a brit nagykövet rezidenciájára szeptember 14-én két lövést, a nagykövetség épületére pedig szeptember 3-én öt lövést adtak le. Az iraki háború alatt is elsősorban a brit nagykövetségnél voltak erőszakba torkolló tüntetések.

Még augusztusban Nagy-Britanniában őrizetbe vették Irán volt argentínai nagykövetét, akit azzal vádolnak a dél-amerikai országban, hogy részt vett az ottani zsidó közösség ellen 1994-ben végrehajtott merényletben. Az argentin kiadatási kérelmet november 13-án utasította el a brit kormány.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek