Még a lován is fordítva volt a patkó
Százhuszonöt éve, 1878. november 22-én halt meg Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. A szegedi alsóvároson született 1813. július 16-én. Anyja korán elhunyt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse a szegedi börtönben felakasztotta magát. Mint a legtöbb szegénylegény, kezdetben ő is bojtárkodással kereste kenyerét.
Dátum: 2003-11-22 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:41.127035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
23 éves volt, amikor két társával egy tanyáról elhajtott két tehenet. Elfogták, s a szegedi törvényszék 1836. szeptember 10-én másfél évi fogságra és háromhavonként 25 botütésre ítélte. Tíz hónap múlva - mikor már nem bírta elviselni a botozást - megszökött. Ez lett életre szóló üldöztetésének egyik fő oka.
Saját szavai szerint "szaladó betyár" lett, noha ő egész életében megkapaszkodni szeretett volna, csak mint egyszerű csikós vagy gazda. A Szeged környéki pusztákon bujkált, s hamar társakra lelt a csongrádi Török Samuban, a szegedi Veszelkákban. (Veszelka Juliska élettársa lett, s fiuk született, egymásra találásukat Móricz Zsigmond gyönyörűen ábrázolja Rózsa Sándor című regénytrilógiájának első részében.)
Rózsa Sándor társaival 1842 októberében 13 marhát elhajtott a Hódmezővásárhely melletti pusztán - ez volt a második vádpont, amit a törvény emberei ellene mindvégig fenntartottak. Sok véres betyárkaland fűződött már ekkor a nevéhez, de valószínűleg olyan tetteket is neki tulajdonítottak, amelyekben vétlen volt.
1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy engedje el a korábbi börtönbüntetés hátralevő részét, mert szeretne becsületes ember módjára élni, 32 éves korára belefáradt már az állandó bujkálásba, rettegésbe. Végül Kossuth Lajostól kapott mentességet 1848-ban.
A népmonda szerint Kossuth titkára kíséretében Cegléd felé kocsizott, amikor Rózsa Sándor és betyárjai megtámadták, mire Kossuth a magyarok gyilkolása helyett az idegen csapatok elleni küzdelemre szólította fel őket, s javasolta, álljanak be a seregbe.
Ami tény: a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott, és a szerb felkelők ellen sikeres portyázó harcot vívott. Néhány látványos győzelem után a betyárokból alakult szabadcsapat fosztogatni, kegyetlenkedni kezdett. Damjanich közbenjárására az ügyet eltussolták, de a hadvezetés föloszlatta a csapatot. A vizsgálat bebizonyította, hogy Rózsa Sándor sem rablásban, sem gyilkosságban nem vett részt, sőt társait is visszatartotta, amennyire tőle tellett.
1849-ben megnősült, a 37 éves, csinos külsejű tápéi Bodó Katalint vette el. Mint árendás, feleségével együtt a szegedi alsóváros gazdáinak fogadott csikósaként, két tehene, lova, majorsága volt. Csakhamar visszatért azonban betyárnak: bandástul járta a vidéket, csak a gazdagokat zaklatta, ám a szegényeket nem szánalomból kímélte, hanem mert tőlük nem volt mit rabolni. Tekintélye nagyra nőtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, magának többet sosem adott, s a kalandok során elhalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott. 1853-ban tízezer ezüst forint vérdíjat tűztek ki a fejére.
Sógora tanyáján keresett menedéket, a gabonásban aludt, felesége kenyérsütésből tartotta el fiukat. 1857. május 9-én két csendőr akadt a nyomára, Rózsa lövöldözni kezdett, s a csendőrök elmenekültek. Sógorát árulással gyanúsította, s a veszekedés közben elsült pisztolya megsebezte a sógort, aki később belehalt sérülésébe. Az odacsődült emberek lefogták Rózsa Sándort, és a szegedi börtönbe vitték. Több mint másfél évig tartott az ötven pontból álló vádirat összeállítása, az 1859 februárjában kezdődött perben az országosan ismert betyárvezér védelmét három ügyvéd látta el.
Végül az ügyész hat vádpontot tartott fenn, köztük nem volt egy gyilkosság sem. Kötél általi halálra ítélték, s miután kegyelmi kérvényét Ferenc József aláírta, ítéletét életfogytiglani börtönre változtatták.
Kilencévi raboskodás után, 1868-ban amnesztiával szabadult, felajánlkozott pandúrnak, de elutasították. Visszatért régi életéhez: ismét rablóbandát szervezett, egyre vakmerőbb vállalkozásokba fogott, 1868-ban - akár egy westernfilmben - egy vasúti postakocsit is megtámadtak Szeged közelében, de ez az akciójuk nem sikerült.
Rózsa Sándor ismerte a környéket, s bújtatója is szép számmal akadt a tanyavilágban. Legendája tovább nőtt: "Rózsa Sándornak még a lován is fordítva van a patkó, hogy mikor megy, azt higgyék, hogy jön" - tartotta róla a hiedelem.
A kapitalizálódó Magyarországon a közbiztonság a fejlődés egyik fontos tényezője volt. A betyárok felszámolására kiküldött Ráday Gedeon királyi biztos Rózsa Sándort 1869 januárjában tőrbe csalta, majd 1872-ben a bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. Gyilkosságot vagy más főbenjáró bűnt most sem tudtak rábizonyítani.
A szamosújvári börtönben halt meg 65 éves korában tüdővészben. Egyetlen, nyolc forintért elkelt suba maradt utána. Legendás alakja a népballadákban, a nótákban, a regények lapjain és a filmvásznon máig él.
MTI - mno - fidesz.hu