MOK: A kórháztörvény közigazgatási nonszensz
Azért haragszunk, mert 2004-re nem kap dologi és bértámogatást az ágazat; mi csak tiszta viszonyokat akarunk teremteni - mondta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szombaton a kamarájuk megalakítására készülő egészségügyi szakdolgozók hévízi fórumán.
Dátum: 2003-11-23 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:42.711893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy jóléti polgári társadalomban haszonelven nem lehet biztonságosan működtetni az egészségügyet, (...) a politikának ki kellene mondania, mire elegendő, amit az ágazatra szánnak" - hangsúlyozta Éger István.
Az orvosi kamara elnöke szerint "a kórháztörvény közgazdasági alapvetése nonszensz". Elfogadása óta még senki nem jelezte befektetési szándékát valamely kórházi szolgáltatásba.
Az ágazat általános helyzetéről szólva Éger István kifejtette: "elegünk van az ígéretekből, legyen kiszámítható a pályakép, az egzisztencia és a támogatási rendszer".
"Mi csak tiszta viszonyokat akarunk teremteni az egészségügyben, s azért haragszunk, mert 2004-re sem dologi sem bértámogatást nem kap az ágazat" - mondta a MOK elnöke.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) közelgő - várhatóan januári - megalakítása kapcsán úgy vélte, "elengedhetetlen a két közjogi kamara érdemi együttműködése a jövőben", lévén, hogy összesen 180 ezer szakdolgozó és orvos, s rajtuk keresztül a betegek érdekeit szükséges közösen képviselniük.
Éger István kifejtette: a kórháztörvény visszavonására irányuló munkáspárti népszavazási kezdeményezést a véleményazonosság miatt és nem politikai okokból támogatja a MOK.
"Az az álláspontunk, hogy a kórháztörvényt együtt kell megalkotni az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénnyel" - mondta a hévízi fórumon az orvosi kamara elnöke.
MTI - fidesz.hu