Rendkívüli állapot Grúziában
Eduard Sevardnadze grúz elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki Grúziában, miután ellenzéki tüntetők szombaton a parlamentbe behatolva szétkergették az újonnan választott törvényhozás alakuló ülését.
Dátum: 2003-11-23 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:43.694323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzék kinyilvánította, hogy Nino Burdzsanadze ellenzéki vezető személyében új elnöke van az országnak. Sevardnadze elnök az állami televízióban elmondott rövid beszédében fegyveres államcsínynek minősítette a parlamenti ülés ellenzéki szétzavarását, és a rend helyreállítására hivatkozva rendkívüli állapotot hirdetett ki.
"Megbüntetünk minden bűnözőt, őrizetbe vesszük azokat, akik megsértik a törvényt" - közölte Sevardnadze, bejelentve, hogy a belügyminiszter követi utasításait.
Az elnök megjegyezte azt is, hogy a parlamenti incidens fegyveres akció volt, és ha az ülésteremben két perccel tovább maradt volna, gyilkosságot kíséreltek volna meg ellene.
Sevardnadzét testőrei kimenekítették az épületből, mielőtt a piros-fehér zászlókkal érkező tüntetők elözönlötték volna az üléstermet.
Mihail Szaakasvili, a grúz radikális ellenzék vezetője az elfoglalt ülésteremben bejelentette: "Megkezdődött a bársonyos forradalom Grúziában". Kisebb tettlegességre került sor, mikor Szaakasvili távozásra szólította fel a kormánypárti képviselőket, az ellenzéki vezető azonban nyugalomra szólított fel, mondván: most az egész világ őket figyeli.
Koba Narcsemasvili grúz belügyminiszter később bejelentette: a parlament elfoglalásakor az ellenzéki tüntetők megsebesítettek több rendőrt, közülük kettőnek az állapota súlyos. "A parlament elfoglalása törvénytelen, ez a törvények súlyos megsértése, de mi megpróbáltuk elkerülni a vérontást" - tette hozzá.
A grúz elnök fegyveres testőrök kíséretében gépkocsival hajtott el a parlamenttől, távozása előtt még kijelentette: "Nem mondok le. Akkor távozom, ha elnöki mandátumom az alkotmány szerint lejár".
Az ellenzék azonban máshogy gondolta: néhány órával később Nino Burdzsanadze grúz ellenzéki vezető bejelentette, hogy átmeneti időre átveszi az elnöki tisztséget az országban. "Mint a grúz parlament elnöke, az alkotmány értelmében átveszem az elnök teendőinek intézését arra az időre, míg bebizonyosodik, hogy az elnök (Sevardnadze) képes mandátumát folytatni" - mondta újságírók előtt Burdzsanadze.
Szaakasvili azt közölte, hogy Burdzsanadze ideiglenes államfői tisztét az új, előrehozott parlamenti és elnökválasztásig tölti be. Később a CNN-nek nyilatkozva ugyanő kijelentette, hogy az előre hozott elnökválasztás kiírása esetén Eduard Sevardnadze elnök ideiglenesen a helyén maradhatna.
Az elnöki tisztség körüli zavaros helyzetben a grúz országos rendőrfőnök közölte, hogy továbbra is Sevardnadze elnökhöz lojális.
Szombat este ellenzéki tüntetők a rendőrségi ellenállás dacára elfoglalták a grúz elnöki hivatalt Tbilisziben. A tüntetők és a rendőrség összetűzése során senki sem sérült meg. Sevardnadze nem tartózkodott az épületben, hírek szerint a belvárostól három kilométerre fekvő másik rezidencián volt az ostrom idején.
A grúz belügyminisztérium épületéhez négy páncélos személyszállító és tíz busz szállított katonákat, akik időközben elfoglalták állásaikat az épület körül. A parlament körül több tízezer tüntető gyűlt össze Sevardnadze lemondását követelve.
Az elnök hollétéről a helyi tv-állomások különböző változatokat közöltek. Egyikük szerint a hadsereg egyik kiképzőközpontjába ment, más csatornák egy Tbiliszin kívül eső kormányépületben vélik tudni a megingott hatalmú grúz első embert.
Szombat este a helyi köztelevízió elsötétedett, a tévé megkérdezett tisztségviselői nem tudtak választ adni, mi okozta az adáshibát. A legnézettebb kereskedelmi televízió, a Rusztavi-2 még ez előtt élő adásban mondta be, hogy információi szerint a csatorna ellen a hatóságok fellépni készülnek. A hírre ellenzéki tüntetők a televízió székhelye felé indultak.
A válságos grúz belpolitikai helyzet miatt Tbiliszibe küldi az orosz diplomácia vezetőjét Vlagyimir Putyin orosz elnök. A hírt közlő Kreml-szóvivő ugyanakkor nem említette, mikor indul útnak Igor Ivanov külügyminiszter.
Eduard Sevardnadze szombat este beszélt Colin Powell amerikai külügyminiszterrel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Powell a grúz elnöki hivatal szerint aggodalmának adott kifejezést a grúziai helyzet alakulásának "nem alkotmányos volta miatt". Elégedetten nyugtázta viszont a rendfenntartó erők magatartását, azt, hogy el tudták kerülni a vérontást. Putyin ugyancsak nyugtalanságának adott hangot, és reményét fejezte ki, hogy a válság békésen és az alkotmány keretei között nyer megoldást.
A moszkvai védelmi minisztérium korábban szóvivője útján közölte: a Grúziában állomásozó orosz csapatok nem fognak beavatkozni a Tbilisziben zajló eseményekbe, mivel a fejlemények Grúzia belügyét képezik.
MTI - fidesz.hu