Forradalom Grúziában: Ivanov Tbilisziben
A grúz védelmi miniszter szerint a hadsereg - egyelőre legalábbis - nem alkalmaz erőt a belpolitikai válság megoldása érdekében. A grúz államfő távozását követelő ellenzéki erők vezetőivel tárgyalt vasárnap reggel Tbilisziben Igor Ivanov orosz külügyminiszter.
Dátum: 2003-11-23 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:43.994503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
David Tevzadze védelmi miniszter újságírók előtt kijelentette: a hadsereg még nem tartja szükségesnek a katonai erő alkalmazását a rend helyreállítására, s nem is kapott erre parancsot Eduard Sevardnadze elnöktől, aki egyben a hadsereg főparancsnoka is. "Mindazonáltal a hadsereg nagy figyelemmel kíséri a fejleményeket, és kész gátat vetni a káosz terjedésének, kész teljesíteni kötelességét" - tette hozzá.
Szombaton ellenzéki tüntetők a parlamentbe behatolva szétkergették az újonnan választott törvényhozás alakuló ülését, s az ellenzék kinyilvánította, hogy Nino Burdzsanadze ellenzéki vezető személyében új elnöke van az országnak. Eduard Sevardnadze elnök válaszul rendkívüli állapotot hirdetett ki Tbiliszi környéki rezidenciájáról, ahova elvonult a parlament ellenzékiek általi megrohanása után. Az elnök egy szóvivője azzal fenyegetőzött, hogy Sevardnadze átadja a belpolitikai helyzet fölötti ellenőrzést a hadseregnek.
Tevzadze hangsúlyozta vasárnapi nyilatkozatában: a rendkívüli állapot kihirdetése nem jelenti szükségképpen az erő alkalmazását. "Úgy tudom, az ellenzéki vezetők vállalták a felelősséget a közrend fenntartásáért" - tette hozzá.
Nem fejtette ki egyértelműen, miként foglal állást a hadsereg az ország belpolitikai válságában. Csupán annyit mondott erről: "Megvan a törvényes hatalom (Grúziában), de másfelől vannak olyanok, akiket nem nevezhetek hatóságoknak, ám befolyásolják az eseményeket".
A parlament előző napi "ostroma" után vasárnap reggelre viszonylag nyugodttá vált a helyzet Tbiliszi központjában, noha Sevardnadze ellenfelei továbbra is nagy számban kitartottak a parlament épülete előtt.
Az orosz külügyminiszter Tbilisziben
A grúz államfő távozását követelő ellenzéki erők vezetőivel tárgyalt vasárnap reggel Tbilisziben Igor Ivanov orosz külügyminiszter.
Az orosz diplomácia vezetője az ellenzéki tüntetők által elfoglalt grúz parlament épületében találkozott Mihail Szaakasvilivel, Nino Burdzsanadzéval és Zurab Zsvanijával.
A közel másfél órás tárgyalás után Igor Ivanov nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak. Az orosz külügyminiszter a tervek szerint a délelőtt folyamán találkozik Eduard Sevardnadze grúz államfővel, ezt követően ismét az ellenzékkel ül tárgyalóasztalhoz.
Zurab Zsvanija, a grúz parlament volt elnöke az első találkozó után úgy nyilatkozott, hogy Igor Ivanov meghatározó szerepet játszhat a grúziai helyzet gyors rendezésében, hozzájárulhat ahhoz, hogy ne mélyüljön el a válság.
- Az ellenzéki vezetőknek az volt a célja, hogy Igor Ivanov pontos képet kapjon a Grúziában kialakult helyzetről, és ne legyen semmiféle illúziója - tette hozzá.
Mihail Szaakasvili, a Nemzeti Mozgalom vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy Oroszország pozitív szerepet játszhat a grúziai rendezésben.
Amikor Ivanov vasárnap megjelent a grúziai parlament épületénél zajló ellenzéki tüntetésen, és a Grúziában akkreditált orosz nagykövet kíséretében elvegyült a tömegben, a tüntetők nagy tapssal köszöntötték. Ivanov kijelentette, hogy mostani útjának az a célja: a hatalmon lévőkkel és az ellenzékkel közösen alkotmányos megoldást találjanak a Grúziában kialakult helyzetre, mivel ha másként alakulnak a dolgok, az gondokat okoz Grúziának és az egész térségnek.
Az ellenzék hajlik a kompromisszumra?
Nino Burdzsanadze grúz ellenzéki vezető elképzelhetőnek tartja a kompromisszumos tárgyalásokat a kormánnyal az ország egyre mélyülő politikai válságának megoldására, egyúttal ismét új választások kiírását szorgalmazta.
"Folytatjuk tiltakozó akciónkat, nem szándékozunk visszalépni - jelentette ki vasárnap Burdzsanadze asszony a helyi tv-ben -, de az ésszerű kompromisszum azt jelenti, hogy nem szabad becsapni a parlamenten kívül lévő embereket."
"Új választások nélkül nincs a válság megoldásának reális módja" - szögezte le az ellenzéki politikus.
MTI - fidesz.hu