Forradalom Grúziában: átállt a nemzeti gárda, legitim ideiglenes elnök
A grúz nemzeti gárda, a tbiliszi védelmi minisztériumot őrző több száz fő is átállt vasárnap a kora délutáni órákban az ellenzék oldalára. Eduard Sevardnadze elnök nemzetközi jogi tanácsadója bejelentette, hogy elismeri Nino Burdzsanadze ideiglenes államfőnek nyilvánított politikus legitimitását.
Dátum: 2003-11-23 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:44.924973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti gárda átállását Vaszil Maglaperidze, az ellenzék egyik vezetője jelentette be. Ezt megelőzően a belügyminisztérium különleges egységeinek egy ötven fős alakulata közölte csatlakozását a tüntetőkhöz.
Levan Alekszidze, Sevardnadze elnök nemzetközi jogi tanácsadója újságírók előtt kijelentette: elismeri Nino Burdzsanadze ideiglenes államfőnek nyilvánított ellenzéki politikus legitimitását és szolgálatába áll. Alekszidze emlékeztetett arra, hogy a grúz alkotmány szerint az elnök helyettesítése az ország második közjogi méltóságával lehetséges, ha az államfő nincs abban a helyzetben, hogy betöltse hivatalát és a tanácsadó szerint most ez a helyzet
állt elő.
A legújabb hírek szerint Valerian Haburdzania belbiztonsági miniszter, valamint Lado Csanturia, a legfelsőbb bíróság elnöke is megérkezett a tbiliszi parlament épületébe, ahol az ellenzék vezetői, köztük Burdzsanadze asszony is tartózkodik.
MTI - fidesz.hu