Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent Erzsébet rózsája - Fábián Zsuzsanna vehette át az

Fábián Zsuzsanna, az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársa vehette át vasárnap a Pesti Vígadóban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által négy éve alapított Szent Erzsébet rózsája elismerést - tájékoztatott Juhász Judit, az MKPK sajtóirodájának vezetője.


Dátum: 2003-11-24 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:45.509639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Árpádházi Szent Erzsébet legendájából eredeztetett díj az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek és a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál, hogy az együttérzés, a felebarátainkért érzett felelősség és a tevékeny szeretet keresztény eszméjét az egyénekben és a közösségekben felébressze és ébren tartsa" - olvasható az elismerésről kiadott tájékoztatóban.

A díjazott kitüntetésére beérkezett javaslat szerint Fábián Zsuzsannát az Egri Főegyházmegyei Karitászban, valamint a kórházi betegellátásban végzett áldozatos tevékenysége teszi méltóvá az elismerésre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek