Örökségvédelmi adatbázis készül
A kulturális örökségvédelem kilenc regionális irodája - a még hiányzó személyi feltételek megteremtését követően - június végére teljes létszámmal működhet - mondta Cselovszki Zoltán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke hétfői keszthelyi munkalátogatása alkalmával.
Dátum: 2002-04-15 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:08.950976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cselovszki Zoltán ismertetése szerint a közigazgatási végzettséghez kötött regionális irodavezetői gárda fele van együtt eddig, a 200 munkatársból álló apparátus létszámát pedig háromszázra kívánják növelni.
A KÖH elnöke közölte: szeptemberben megkezdik a budapesti központ és a regionális irodák informatikai rendszerének összekapcsolását, nyitottá téve azt az ügyfelek számára is.
- Következő lépés a teljes körű számítógépes örökségvédelmi nyilvántartási adatbázis létrehozása, internetes hozzáféréssel - tette hozzá.
A további időszerű feladatok között említette a topográfiai-régészeti állapotok és a jelenleg 250 egységet számláló ipari műemlékek teljesebb feltérképezését.
- Felkészülünk egy hosszú távú érték-, illetve műemlékvédelmi tervezési rendszerre, valamint a műemlékegyüttesek védelmének önkormányzatokkal közös programjára is - mondta Cselovszki Zoltán.
Szólt arról, hogy a műemlékek megóvásához, rekonstrukciójához nemcsak az önkormányzatok, hanem a magántőke számára is többféle, kihasználandó pályázati támogatási lehetőség adott.
Kitért arra is, hogy az idén egymilliárd forint áll rendelkezésre speciális műemléki, régészeti feltárásokra, de a jövőben ennél többre lesz szükség.