Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Grúzia: két nap alatt győzött a "rózsák forradalma"

Eduard Sevardnadze tegnap este bejelentette, hogy lemond Grúzia elnöki tisztéről. Közölte: nem távozik Grúziából, ennek ellenére az elnöki különgép indulásra készen várta őt. Távozásával Nino Burdzsanadze volt parlamenti elnök veszi át az elnöki teendőket - jelentette be a radikális ellenzék vezetője, Mihail Szaakasvili egy tbiliszi nagygyűlésen.


Dátum: 2003-11-24 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:46.698443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Döntése bejelentése előtt Sevardnadze rezidenciáján tárgyalt az ellenzék vezetőivel. Eközben több tízezres tömeg vette körül az épületet, tűzijátékkal és zenével köszöntve a "rózsák forradalmát". A tömeg nagy része a parlament épületétől érkezett Sevardnadze lakhelyéhez, mivel Szaakasvili erre szólította fel a tüntetőket tegnap kora este. Szaakasvili azt állította, hogy "a belügyi csapatok, a fővárosi rendőrség, az igazságügy-miniszter, sőt szinte minden miniszter" támogatásáról biztosította már az ellenzéket és Nino Burdzsanadze "ideiglenes elnököt". Szavai szerint "már könnyebb összeszámolni azokat, akik nem csatlakoztak az ellenzékhez, mint azokat, akik mellé álltak".

Kijelentette: az elnök csúfot akar űzni az ellenzékből, ha most javasol tárgyalásokat. "Már késő tárgyalásokról beszélni, már csak egy dologról beszélhetünk: arról, hogy garantáljuk neki a biztonságos távozást Grúziából" - mondta. Sevardnadze előzőleg bejelentette: kész megvitatni az előre hozott elnök- és parlamenti választásokat az ellenzékkel. A lemondott elnök a párbeszédhez azt a feltételt szabta, hogy az ellenzék hagyja el az általa elfoglalt állami épületeket. Szaakasvili a rezidencia elé vonulás előtt először azt mondta, hogy mindössze harminc percet ad Sevardnadzénak a rezidencia elhagyására, később azonban egy órával elhalasztotta a menet útnak indítását, mondván, hogy időt akar adni az elnöknek a békés lemondásra.

A Sevardnadze elnök vasárnap esti lemondásától számított 45 napon belül elnökválasztást kell tartani Grúziában - jelentette ki az ellenzék egyik vezetője, Zurab Zsvanija volt parlamenti elnök.

Nem sokkal a távozását eredményező megbeszélések előtt Eduard Sevardnadze grúz elnök leváltotta a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét. Tedo Dzsaparidze volt az, aki pénteken nyilvánosan elismerte: nagyarányú csalásokat követtek el a november 2-i parlamenti választások idején, ugyanakkor felszólította az új törvényhozást, hogy kezdjék meg a munkát az új, előre hozott választásokig.

Szaakasvili tegnap délben a tbiliszi parlament előtt összegyűlt tüntetők előtt bejelentette, el kell foglalni a televízió épületét és a belügyminisztériumot. Röviddel a felhívás után egy különleges belügyi alakulat 50 katonáját képviselő tiszt átállásukról biztosította a tömeget. - Nincs jogunk a nép ellen cselekedni - hangsúlyozta a tiszt. David Tevzadze grúz védelmi miniszter korábban újságírók előtt leszögezte: a hadsereg nem alkalmaz erőt a belpolitikai válság megoldására, és nem is kapott erre parancsot Sevardnadzétől. Ugyanakkor katonai egységek vették körül már a reggeli órákban a belügyminisztérium és a tévé épületét is.

Az események szombaton gyorsultak fel, amikor grúz ellenzéki tüntetők a parlamentbe behatolva szétkergették az újonnan választott törvényhozás alakuló ülését, s az ellenzék kinyilvánította, hogy Nino Burdzsanadze ellenzéki vezető személyében új elnöke van az országnak. Eduard Sevardnadze elnök válaszul rendkívüli állapotot hirdetett ki Tbiliszi környéki rezidenciájáról, ahova elvonult a parlament ellenzékiek általi megrohanása után. Az elnök egy szóvivője azzal fenyegetőzött, hogy Sevardnadze átadja a belpolitikai helyzet fölötti ellenőrzést a hadseregnek. Tevzadze szerint a rendkívüli állapot kihirdetése nem jelenti szükségképpen az erő alkalmazását. "Úgy tudom, az ellenzéki vezetők vállalták a felelősséget a közrend fenntartásáért" - tette hozzá.

Az ellenzék vezetőivel tárgyalt tegnap reggel Tbilisziben Igor Ivanov orosz külügyminiszter, aki a tüntetők által elfoglalt grúz parlament épületében találkozott Mihail Szaakasvilivel, Nino Burdzsanadzéval és Zurab Zsvanijával. Zurab Zsvanija, a grúz parlament volt elnöke az első találkozó után azt mondta, hogy Ivanov meghatározó szerepet játszhat a grúziai helyzet gyors rendezésében, hozzájárulhat ahhoz, hogy ne mélyüljön el a válság. "Az ellenzéki vezetőknek az volt a céljuk, hogy Igor Ivanov pontos képet kapjon a Grúziában kialakult helyzetről, és ne legyen semmiféle illúziója" - tette hozzá. Mihail Szaakasvili, a Nemzeti Mozgalom vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy Oroszország pozitív szerepet játszhat a grúziai rendezésben.

Az ideiglenes elnökké nyilvánított Nino Burdzsanadze a tegnap délutáni órákban még elképzelhetőnek tartotta a kompromisszumos tárgyalásokat a kormánnyal az ország egyre mélyülő politikai válságának megoldására, s egyúttal ismét új választások kiírását szorgalmazta. Ivanov ezután tárgyalt két órán át Sevardnadzéval a Tbiliszi melletti elnöki rezidencián. A megbeszélések után Irakli Menagarisvili grúz külügyminiszter úgy vélekedett, hogy nem ez volt Sevardnadze és Ivanov utolsó találkozása. "Még túl korai végleges eredményről beszélni. Oroszország egyelőre nem értékelte a grúziai helyzetet" - mondta Menagarisvili az AFP-nek. A grúz külügyminiszter, utalva Ivanovnak a radikális ellenzéki vezetőkkel tegnap délelőtt lezajlott és a különböző grúz pártok vezetőivel délutánra várható tárgyalásaira, megállapította: "Igor Ivanov erőfeszítései azt célozzák, hogy a válságot békés úton, alkotmányos keretek között oldják meg".

Forrás: mno

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek