Megalapozatlan döntések a légi közlekedésben
A polgári légi közlekedésben dolgozók szerint az ágazatot érintő indokolatlan és megalapozatlan döntések hátrányosan befolyásolhatják a tevékenység biztonságos működését. A Ferihegyi Repülőtér munkavállalóit tömörítő érdekképviseletek az MTI-nek hétfőn eljuttatott közös nyilatkozatukban kifogásolják, hogy Magyarország uniós csatlakozását megelőzően nem látják biztosítottnak a polgári légi közlekedés fejlődését.
Dátum: 2003-11-24 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:50.464988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzáteszik: a nem kellően átgondolt gazdálkodás megalapozatlan kiszervezési folyamatokat indított, ami a reálbér csökkenéséhez és a dolgozók, illetve családjaik életminőségének romlásához vezetett.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a közelmúlt eseményei miatt világszerte kiemelt jelentőséggel bír a biztonság és az ellenőrzés.
Úgy vélik, hogy az ágazatot érintő döntések ad-hoc módon születnek, a döntéshozóknak nincs olyan koncepciója, ami kijelölné az ágazat fejlesztési irányát.
Olyan cselekvési program kidolgozását várják a kormányzattól, amely az ágazat érdekeit egységesen kezeli és képviseli. Javasolják továbbá az Ágazati Egyeztető Bizottság létrehozását.
MTI - fidesz.hu