Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bizottság üdvözli az erőszakmentes átmenetet

Az Európai Bizottság "rendellenesnek" tartja ugyan a hét végén Grúziában végbement hatalomváltás körülményeit, de üdvözli azt, hogy a válság erőszakmentesen oldódott meg - közölte hétfőn az Európai Bizottság egyik illetékese.


Dátum: 2003-11-24 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:51.506261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Chris Patten külkapcsolatokért felelős biztos szóvivője szerint a bizottság reméli, hogy a grúziai politikai pártok meg tudnak állapodni a további lépések feltételeiről és menetrendjéről, ideértve új választások kiírását is.

A brüsszeli bizottság szorosan együtt kíván működni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) az új választások megfigyelése ügyében, és továbbra is igyekszik minden segítséget megadni a helyi politikai erőknek a helyzet teljes rendezéséhez - mondta a szóvivő.

A bizottság pozitívan értékeli azt a közvetítő tevékenységet, amelyet Oroszország - Igor Ivanov külügyminiszter - folytatott Tbilisziben a Független Államok Közösségének megbízásából. Most azonban a grúziai politikai erőknek kell eldönteniük, melyek legyenek a következő lépések - tette hozzá kérdésre válaszolva.

Azzal kapcsolatban, hogy az Eduard Sevardnadze elnököt megbuktató új vezetés EU- és NATO-csatlakozást ígér az országnak, csak arra emlékeztetett, hogy Grúzia nem EU-tagjelölt. Az unió azonban most is kiterjedt támogatási programmal igyekszik segíteni az országot, és változatlanul nyitott arra, hogy újabb kérések esetén mozgósítsa válságkezelési mechanizmusát.

A szóvivő vitatta azt az értelmezést, amely szerint az EU Grúziában Sevardnadzét támogatta. Mint mondta, a támogatás sohasem egyes politikai vezetőknek, hanem magának az országnak - függetlensége és területi épsége megőrzésének - szólt. Ebben nincs és nem is lesz változás.

Brüsszelben most azt tartják a legfontosabbnak, hogy az új választásokat az EBESZ által meghatározott nemzetközi normákkal összhangban bonyolítsák le, s folytatódjon a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc Grúziában.

Az Európai Parlament nemrég úgy foglalt állást, hogy az EU-nak a dél-kaukázusi köztársaságokat is be kellene vonnia a "tágabb Európa" néven ismert kezdeményezésbe, amely az unió bővítés utáni új szomszédságpolitikájának az alapját alkotná. Patten szóvivőjének tudomása szerint azonban egyelőre nincsenek erre vonatkozó tervek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek