Peres eljárás a Brau vételi ajánlattal kapcsolatban
A felügyelet álláspontja szerint a bírósági ítélet lesz mérvadó arra nézve, hogy hatályos-e a Brau Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat, miután az ajánlatot jóváhagyó felügyeleti határozatot jogi úton megtámadta a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész).
Dátum: 2003-11-24 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:51.811489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hétfőn azt közölte, hogy megkapta a Fővárosi Bíróságtól a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (Tebész) keresetével kapcsolatos végzést.
A felügyeletnek tudomása van tehát a peres eljárásról, amelyben az érdekvédelmi szövetség a Brau Rt.-ben történt befolyásszerzéssel kapcsolatos felügyeleti határozatok, köztük az Amstel Rt.-nek a Brau részvényekre tett nyilvános vételi ajánlatát jóváhagyó határozat hatályon kívül helyezését kérte a bíróságtól.
A PSZÁF azonban a bírósági ítéletig nem kíván állást foglalni az ügyben, álláspontja szerint a felügyeletnek a bíróság előtt van módja arra, hogy bizonyítsa: mindenkor törvényesen járt el.
A Tebész értelmezése szerint "a vételi ajánlatot jóváhagyó felügyeleti határozat a törvény erejénél fogva, a kereset benyújtásának napján automatikusan felfüggesztésre került."
A Tebész által az MTI-hez eljuttatott bírósági végzés indoklása szerint "A bíróság a felperes által előterjesztett határozatok alapján megállapította, hogy a Felügyelet sem a III/26039-1/2003., sem a III/86225/B., sem a III/26039-2/2003. sz. határozatában nem rendelte el a határozat azonnali végrehajtását.
Ennek hiányában a végrehajtás körében az általános szabályok érvényesülnek, melyek az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv (Áé.) 72. paragrafus (3) bekezdése rögzít. E rendelkezés pedig egyértelmű a tekintetben, hogy a keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van."
"Mindezek alapján a bíróság a felperesi kérelmet teljesíteni nem tudja, mivel végrehajtás elrendelésére nem került sor, a halasztó hatály a jogszabály erejénél fogva fennáll."
MTI - fidesz.hu