Pénzzel kiváltott sorkatonai szolgálat Romániában
Pénzzel is ki lehet váltani a jövőben a sorkatonai szolgálatot Romániában, legalábbis ez áll a román közigazgatási és belügyminisztérium által most kidolgozott, társadalmi vitára bocsátandó törvénytervezetben.
Dátum: 2003-11-24 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=17649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:10:56.767328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétfői híradásokból kiderül, hogy a minisztérium számos változatot kíván bevezetni a jövőben a sorkatonai szolgálat letöltésének módjait illetően. Mindegyik esetben alapvetően csökkenne a szolgálati idő. A tervezet értelmében a behívandó fiatal választhat majd az aktív, a tartalékos vagy a polgári szolgálat között, avagy, ha mindenképpen el akarja kerülni, hogy angyalbőrbe bújtassák, pénzzel mentesülhet e kötelezettsége alól. A jelenleg tizenkét hónapos "rendes" szolgálati idő eleve kilenc hónapra zsugorodna. Az egyetemi előfelvételisek számára a hat hónapig tartó kiképzés a jövőben csak négyhónapos lenne. Akik vallási vagy egyéb lelkiismereti okokból nem foghatnak fegyvert, azok számára továbbra is van lehetőség a polgári szolgálatra, de az a mostani huszonnégy hónapról tizenkét hónapra csökkenne. A katonai szolgálat továbbra is kötelező marad. Aki mégis ki akar bújni e hazafias kötelessége alól, annak tizenöt havi minimálbérnek megfelelő összeget, csaknem 40 millió lejt (valamivel több mint 250 ezer forintot) kell fizetnie. Aki viszont már kamaszkorában hivatásának szemeli ki a katonai pályát, annak az új törvénytervezet igyekszik a kedvében járni. A védelmi minisztérium felügyelete alatt olyan létesítményeket hoznának létre, ahol a középiskolás fiatalok már tizenöt éves koruktól kezdve részt vehetnek az iskola mellett szervezendő katonai előkészítő foglalkozásokon. Az ellenzékben lévő Demokrata Párt (DP) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) máris jelezte elutasító álláspontját. E két, egymással szövetségre lépett politikai szervezet korábban már kidolgozta a maga törvénytervezetét, s abban az önkéntes katonai szolgálat bevezetését indítványozta.
MTI - fidesz.hu